A Kalligram szöveglabirintusában

Mizser Attila Labirintus című versében valamiféle szédítő szabadságérzettel indul útjára a labirintus zsákutcáiból később tétovázva kiutat kereső lírai hős. A Kalligram legújabb, november-decemberi dupla száma is egyfajta szöveglabirintust kínál az olvasóknak, ezúttal tematikus blokkok nélkül.

Az első, az olvasót útnak indító írás Alberto Manguel Az olvasás története című, a közeljövőben megjelenő könyvének legizgalmasabb részleteit tartalmazza, melyek a tiltott olvasmányoknak, az irodalom etikai megítélésének, valamint a olvasás hatalmának és a könyvmolyoknak, a „könyvek bolondjainak” a társadalmi megítélését tematizálják. A szöveg tényismertető, kultúrtörténeti jellegéből adódóan sokat elárul az olvasás múltbeli szerepéről. A gyarmatvilágban egészen a 19. századig szigorúan büntették az olvasni tanuló rabszolgákat (a legtöbben csak csellel, lopott könyvekből vagy az ültetvényesek olvasni tanuló kisgyerekétől tanultak meg), azt a rabszolgát pedig, aki olvasásra próbálta tanítani a többieket, az ültetvényesek még fel is akasztották. Mindez azt jelzi, hogy az olvasás hatalmi eszköznek számított, hiszen a diktátorok is az írástudatlan tömeg fölött tudnak a legkönnyebben uralkodni.

Az olvasás mágiája után „a tények mágiája” ragad magával Grendel Lajos Mészöly Miklós időskori prózájáról írt esszéjének részletében. Grendel többek között felveti, hogy Mészöly időskori prózakötetei talán egy megírandó nagyepikai mű előkészületi fázisai. A Bolond utazás című elbeszélés sűrített epikai bázisára például ráépülhetett volna egy átfogó nagyepikai mű, mely Grendel szerint „egy korszerű újrealista beszédmódot” alapozott volna meg.

A Kalligram szöveglabirintusának egy-egy külön járatát képviseli Zeman László előadásának szövege, mely a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke megalakulásának évfordulójára rendezett konferencián hangzott el, s a szlovákiai hungarológia lehetőségeit és a tanszéki hagyományokat tárgyalta, továbbá Elisabeta Bernjak tanulmánya a funkcionális (szlovén–magyar) kétnyelvűség perspektíváiról. Hushegyi Gábor a Casino Luxembourg – Forum d’art contemporain SOUS LES PONTS, LE LONG DE LA RIVIERE… című kiállítása kapcsán a köztéri művészet műfajának és a public art művészeti irányzat megszólalási nyelvének, a befogadóval kialakított kapcsolatának ismertetésére és elemzésére vállalkozik. Erről a kiállításról származik a szám képanyaga is, harmonizálva a szépirodalmi szöveganyaggal. Bánki Éva Esőváros című, két változatban is megírt verse a maga nosztalgikus, ám sajátos lebegésű soraival szinte kiegészítésként hat Won Ju Lim Floating Suburbia című alkotásához. Ugyanakkor jelentősen kitágítja Daniel Buren kölcsönzött tájképének (le paysage emprunté) az értelmezését a lapban nyilvánvalóan szerkesztői maggondolás szerint mellékerült Mervel Ferenc által fordított Csillagpálya című Hans Alfredson-novella.

A szöveglabirintus további szépirodalmi anyagokat is kínál: Bárczi Zsófia izgalmasnak ígérkező regényének részletét, Szászi Zoltán kozmikus keretbe ágyazott vallomásverseit, Duba Gyula Halódó parasztvilág címmel a Madách-Posonium Kiadó gondozásában a közeljövőben megjelenő regényének részletét, Dippold Pál és Szádellei Bella kisprózáit, valamint Tomas Tranströmernek a hälbyi javítóintézet élményanyagából merítkező haikuit. A szövegek sora Hizsnyai Zoltán Talamon Alfonz halálának ötödik évfordulóján elmondott beszédével zárul.