A gyerek

A gyerek fölnyúlt a terített asztalra – még épp csak hogy elérte –, s föltette, amit maszatos kis tenyerében tartott.
– Vakondka – mondta. – Meggyógyult.
A vakondka pici volt, kölyökvakond még, hamvasszürke. Döglött.
– Hát ezt hol szerezted?
Nagyanyja adta meg a választ.
– Találtuk. Az erdőben.

A gyerek fölnyúlt a terített asztalra – még épp csak hogy elérte –, s föltette, amit maszatos kis tenyerében tartott.

– Vakondka – mondta. – Meggyógyult.

A vakondka pici volt, kölyökvakond még, hamvasszürke. Döglött.

– Hát ezt hol szerezted?

Nagyanyja adta meg a választ.

– Találtuk. Az erdőben.

– És nem tudtad rávenni, hogy?...

– Látod... Nem győztem a boltban elébe állni, mindenáron föl akarta rakni a pultra... A pultra. Képzelheted.

– Vakondkát szeretem. Vakondka meggyógyult.

Egymásra néztünk.

– Az ördög tudja, mi baja volt... mitől...

– Nem rég... Még meg sem merevedett – mondta a gyerek nagyanyja.

A vakondkának pici vérgyöngy ült a szája sarkában. A gyerek érte nyúlt.

– Mossatok inkább kezet – mondtam. Aztán a gyereknek: – Tudod-e, hol él a vakondka? A föld alatt. Ott érzi jól magát. Ott szokta meg. Én azt mondom, tegyük vissza a föld alá. Keresel neki egy szép dobozt, mondjuk, azt, amelyikben a lendkereket tartod, aztán elássuk. Úgy lesz jó neki.

– Akkor nem lát. Átlátszóba tegyük.

Kerestünk egy műanyag zacskót, virágot szedtünk, kopjafát faragtunk. Vakondka fejéhez.

– Mert vakondka meghalt.

A gyerek aznap még vagy háromszor ki akarta ásni. Sikerült lebeszélnünk róla. De este nem tudott elaludni. Már régen sötét volt, mikor fölült:

– Dédi is – tette hozzá nagy sokára.

Hallottuk, csak forgolódik: időbe telt, míg elnyomta megint az álom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?