Nem egészen három héttel a temetése után megrongálták Jean-Marie Le Pen francia jobboldali veterán politikus sírját.
Megrongálták Jean-Marie Le Pen sírját Franciaországban
A nyugat-franciaországi Bretagne hatóságai közölték, hogy pénteken értesültek a rongálásról, és a rendőrség nyomozást folytat az ügyben.
A francia Nemzeti Front (FN) alapítója, aki a bevándorlás, illetve a multikulturalizmus elleni nézeteiről volt ismert, január 7-én hunyt el 96 éves korában. A bretagne-i Trinité-sur-Mer kikötővárosban temették el a családi sírboltban.
Bruno Retailleau francia belügyminiszter „egyértelmű aljasságnak” nevezte a rongálást. „A halottak iránti tisztelet különbözteti meg a civilizációt a barbárságtól” – írta a miniszter az X-en.
A bretagne-i hatóságok közleményben tudatták, hogy tekintettel „a politikai érzékenységre”, a temetőt a rendőrség fokozottan figyelte Le Pen január 11-i temetése előtt és után, ezt követően fokozatosan csökkentették a biztonsági intézkedéseket. Közölték, hogy tekintettel a „támadás kivételes jellegére”, ismét járőrözni fognak a helyszínen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.