A glasgow-i trendformálók

Az Egyesült Királyságban a skót kvartett napjaink első számú trendformálója: újra divatba hozta a gitárzenét, így nagyrészt neki köszönhetjük azt a zenekardömpinget, amely színessé és izgalmassá teszi (főleg) a brit zenepiacot. Hozzánk sajnos az újító együtteseknek a híre sem igazán jut el.

Az Alex Kapranos vezette Franz Ferdinand 2004 februárjában megjelent bemutatkozó albumából eddig több mint hárommilliót értékesítettek, az USA-ban is elérte az aranystátust (500 ezer eladott példány), és a zenekar számos rangos díjat bezsebelt vele, például az év legjobb brit albumának járó Mercury Music Prize-t. Az általuk modernizált new wave és posztpunk sikere utat nyitott több tucat hasonló szellemű együttes előtt. Olyan is akad köztük, amely komoly veszélyt jelent a skótok trónjára, ezért nem ülhettek nyugodtan a babérjaikon, muszáj volt még az idén megjelentetni a második albumukat. A legtöbb trónkövetelővel ellentétben ők nemcsak hazájukban, hanem világszerte nagy rajongótábort verbuváltak, amely még inkább erősítette a felfokozott várakozást a szakma részéről, és persze a közönség felől is.

Az eredeti tervek szerint az új lemez munkálatait a népszerű hip-hop producer, Dan ”The Automator” Nakamura felügyelte volna, ám a vele készült Can’t Stop Feeling című tervezett kislemezdal nem jelent meg, és az együttműködés is megszakadt. Rich Costey producer váltotta őt fel, aki az elmúlt időszakban a Franz Ferdinand oldalán népszerűvé vált együttesek: a Bloc Party és a Maximo Park felvételeinek keverésénél is segédkezett.

Kapranos néhány hónapja azt nyilatkozta, be akarják bizonyítani, ők a legjobbak, és szeretnének végre elszakadni a nyomukban lihegő „nyakkendős” csapatoktól. Az új dalokból már a nyári koncerteken ízelítőt adtak – a Sziget Fesztiválon is –, de azok alapján nem lehetett megítélni, sikerül-e maradéktalanul teljesíteniük a célkitűzést. Ma már leszögezhetjük: sikerült. A koncertezés közben és az év eleji turnészünetben komponált szerzemények fele az első albumon szereplők folytatásának tekinthető: dallamos, táncos lüktetésű popdalok. A rádiók augusztus második felében tűzték műsorra a beharangozó felvételt, a Do You Want To címűt – ez azok közül való, amelyek nagy változást nem mutatnak az első lemezhez képest. Szerepel viszont az albumon néhány jóval izgalmasabb, új irányt mutató szám. Rögtön a nyitó Fallen, amely rockosabb hangzású, a The Lovin’ Spoonful nevű hippizenekar Summer In The Cityjére emlékeztető refrénnel. A második kislemezdalnak szánt szakítós témájú, akusztikus gitárt használó Walk Away melankolikusabb darab. Az igazi újítás a két akusztikus, zongorás ballada: a The Beatles kései korszakát idéző, Alex nagy szerelmének, a Fiery Furnaces-tag Eleanor Friedbergernek szóló Eleanor Put Your Boots On és a lassú Fade Together, amely a zenekar eddigi legszokatlanabb hangvételű dala. A lemezt záró Outsiders az említett Can’t Stop Feeling és az énekes által az egyik korábbi zenekarának, a The Blistersnek ’96-ban írt The Only Difference keresztezéséből született: szintis alapjaival és diszkóbasszusával telitalálat a korong végén.

Dicséret illeti a zenészeket: a tizenhárom dalt felvonultató album a régi erények megtartása mellett izgalmas új utakat nyitott. Mindez bizonyára pozitív hatással lesz a mögöttük haladókra, arra sarkallja majd őket, hogy rátérjenek ezekre az utakra, esetleg ők is új irányt vegyenek. Sajnálatos, hogy Kapranosék nálunk a többi zenekarral együtt valamiért még mindig alternatívnak számítanak – holott sose voltak azok –, ebből kifolyólag a dalaik alig-alig férnek be a rádiók kínálatába. Jó volna, ha végre változna a helyzet. (puha, e)