A Fotóhónap két magyar kiállításáról

Pozsony. Az idei, 26. Fotóhónap kiállításai közül ezúttal két magyar tárlatot ismertetünk.

Pozsony. Az idei, 26. Fotóhónap kiállításai közül ezúttal két magyar tárlatot ismertetünk. Az egyik Petrik Béla felvéte-leit gyűjti össze Üvegre rótt emlékezet címmel, a másik Koleszár Adél New Routes of Faith című sorozatát prezentálja.

A Szent János evangélista kápolnában december 4-ig tekinthető meg az Üvegre rótt emlékezet című kiállítás, amely a néhai radi pap, Petrik Béla (1888–1971) fényképeiből nyújt válogatást. A fekete-fehér dokumentarista, mégis artisztikus fotókon egy letűnt világ köszön vissza. A fotós olyan életképeket örökített meg, amelyek a korabeli helyi lakosok mindennapjait tükrözik, a legtöbbször alakított, festői környezetben. A fény és az árnyék játékát jól irányító beállítások éles, erősen kontúros tájábrázolást eredményeznek. A természeti környezetben pózba állított egész alakos figurák a fotós lencséjébe néznek. Petrik Béla nem portrékat készített, nem az egyén, az egyéniség megmutatása volt a fontos számára, hanem a falusi közösség jellemzőinek láttatása. Emellett az élet- és lakótér bemutatása is lényeges. Ezek nem kulisszaként jelennek meg, hanem olyan térként, amellyel szoros kapcsolatban élt a kor embere.

Az Open Galleryben (Baštová 5.) november 30-ig látható a több mint két éve Mexikóban élő és alkotó Koleszár Adél New Routes of Faith című kiállítása. A magyar fotóművész alkotói ösztöníjjal utazott Mexikóba, ott készítette el jelenleg Pozsonyban állomásozó sorozatát. A szériát a társadalom peremén élőket – szegényeket, prostituáltakat, bűnözőket, drogfüggőket – megörökítő kemény, ütős, elgondolkodtató felvételek alkotják. A lencsevégre kapott figurák hovatartozásáról, életmódjáról vallanak Koleszár Adél fotói. Azok a minták, motívumok árulkodnak erről, amelyeket a felvételek alanyai magukra tetováltattak, a bőrükbe égettek, karcoltattak.

„Koleszár Adél fotóin az erőszakot és a kényszerű szociális izolációt vizsgálja, azt, hogy ezek állandó elszenvedése hogyan alakítja át az egyént és az őt körülvevő társadalmi struktúrákat” – áll a Fotóhónap katalógusában. Negatív érzéseket, idegenkedést, elutasítást válthatnak ki a távoli, általunk nem ismert realitásban élő emberi alakok, ezért nem könnyű a pozitív érzelmi azonosulás a fotókkal. Ám Koleszár Adél épp azt szeretné elérni sorozatával, hogy láthatóvá váljon: „ezek az ellentmondásos karakterek, melyek rengeteg előítéletet szülnek bennünk, valójában egy brutális társadalmi és politikai rendszer szülöttei”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?