A Csőd és a Magány írója

A magányos gyerekből magányos fiatalember lett, aki néha annyira lehangolt volt, hogy naphosszat csak feküdt az ágyában, s akit csak sok idő és megfelelő mennyiségű ital segítségével lehetett hosszabb társalgásra rávenni.

1928-ban Párizsba ment és angol lektor lett az École Normale Supérieure-ön. Nem sokkal megérkezése után közös ismerősük bemutatta James Joyce-nak, akinek hamarosan a tanítványa és barátja lett. 1931-ben írt Proust-esszéjében már körvonalazódott világképe, amely szerint az életben a szenvedés és az unalom időszakai váltakoznak. Ugyanebben az évben feladta állását a főiskolán, s megkezdte vándorlását. Útja ĺrországon, Franciaországon, Anglián és Németországon át vezetett, s ezalatt verseket, történeteket írt, s alkalmi munkákat vállalt, hogy megéljen. Utazásain számos csavargóval, vándorral találkozott, későbbi írásainak legmarkánsabb figuráit ezekből az alakokból keltette életre.

Vándorlásai alatt akárhányszor Párizsban járt, felkereste Joyce-ot, ám e látogatásokon – a szóbeszéd szerint – mindketten némán üldögéltek önnön szomorúságukkal eltelve.1938-ban Londonban megjelentette Murphy című regényét, majd végleg visszaköltözött Párizsba. A II. világháború alatt csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, majd 1942-ben francia születésű feleségével, Suzanne Dumesnillel a németek által meg nem szállt területre menekült. 1945-ben tértek vissza Párizsba, s ekkor kezdődött írói működésének legtermékenyebb időszaka. Megírta regénytrilógiáját, amelynek első része, a Molszeia és az evangéliumok parafrázisa. Folytatása a Malone meghal (1951), amelynek fő alakja egy kórházi ágyon fekve látja szeme előtt elvonulni egy élet valós vagy képzelt eseményeit, amelyek groteszk halálba torkollnak. A harmadik rész A megnevezhetetlen (1953) egy test nélküli tudat óriásmonológja.

Beckett nevét azonban klasszikussá vált abszurd drámája, az 1952-ben elkészült Godot-ra várva tette világhírűvé. A darab két csavargó hőse, Vladimir és Estragon az örökös várakozás állapotában él, de a változás – Godot eljövetele helyett – csak az emberi értékek lassú pusztulásában nyilvánul meg.

Későbbi drámái közül A játszma vége (1957) és az Ó, azok a szép napok (1961) még hagyományosan színműszerűek, de idővel már csak pár perces jeleneteket, némajátékokat írt. Ugyanez a végletes tömörség jellemzi későbbi prózáját is: a Semmi szövegek (1955) elbeszélés ciklusát követő, jobbára néhány oldalas szövegeit ő maga a „memento mori” funkcióját betöltő 17. századi holland képekhez hasonlította. Bár művei az elidegenedést, illúziótlanságot és reménytelenséget képviselték, Beckett volt az első abszurd művész, aki világhírű lett, amit az is mutat, hogy műveit mintegy húsz nyelvre fordították le, s 1969-ben munkásságáért elnyerte a Nobel-díjat. A Semmi, a Csőd és a leküzdhetetlen Magány megjelenítése, a kimondhatatlan kimondása azonban egyre nehezebb feladatnak bizonyult számára – ennek ellenére 1989. december 22-én bekövetkezett haláláig kötelességének érezte e létállapot megfogalmazását.