A családok szétverése

Túlnyomó többségünk elismeri másságát, különböznek a nézeteink, kiegészítjük egymás leleményességét, tudását stb. Én is az említett csoporthoz tartozom.
Az 1989-es évet a mi családunkban is az eufória jellemezte.

Túlnyomó többségünk elismeri másságát, különböznek a nézeteink, kiegészítjük egymás leleményességét, tudását stb. Én is az említett csoporthoz tartozom.

Az 1989-es évet a mi családunkban is az eufória jellemezte. Örültünk a totalitarizmus megbukásának, az új rendszer létrejöttének, amelyben tiszteletet érdemel az emberi méltóság. A változás megtörtént, ennek ellenére azok közé tartozom, akiket negatív befolyás is ért. Persze, ezek másodlagos kérdések.

Természetes, hogy átjárhatóvá váltak az országhatárok. Ebből adódóan sok új hatás ért bennünket. Többek között olyan is, mint a hit erejével történő gyógyítás. Az én feleségemet is – aki addig többé-kevésbé tudományosan gondolkodó ember volt – megnyerték és meggyőzték arról, hogy ő is a kiválasztottak közé tartozik, aki a hit erejével gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik. Hiszi és gyakorolja az emberi energia ezer kilométer távolságokra történő átvitelét, ingája feleletet ad az általa feltett kérdésre. Az esetleges sikertelenségnél a válasza: „Nem az inga mondta fel a szolgálatot, én tettem fel rosszul a kérdést.”

Egy szembeötlő eset az ilyen jellegű gyógyításról: egy bizonyos hölgy hosszas orvosi kezelés ellenére sem esett teherbe. Próbálkozott a reikigyógymód mesterénél és néhány fizetett kezelés után örömmel vette tudomásul, hogy gyermeket vár. A művelt hölgy annyira megörült, hogy munkatársaival is közölte a nem mindennapi hírt. Amikor kérdezték tőle, honnan tudja, a válasz úgy hangzott, hogy a mester rálátással megállapította. Az eset nem tegnap történt, a hölgy sajnos a mai napig sem esett teherbe.

Azok közé a balszerencsés emberek közé tartozom, akik nem értenek egyet az ilyen tudománytalan nézetekkel. Balszerencsés legfőképpen azért, mert képtelen voltam meggyőzni a feleségemet arról, hogy az 1989 utáni szólásszabadság viszonyai között sem szabad mindent elhinnünk. Magunknak kell tudnunk osztályozni a tényeket az ellenkezőjétől.

Borzalmas volt, amikor tudomásomra jutott, hogy feleségem 21 napos éhségkúrát kezdett, és az első 7 napon semmi folyadékot nem fog fogyasztani. Mindezt azért vállalta, hogy hét belső elválasztású mirigye fölött uralkodni tudjon (agyalapi, pajzs-, hasnyálmirigy stb.). Én pedig a tapintatlan viselkedésemmel, iróniámmal, haragommal azt értem el, hogy otthagyta a családi házat. Gyógyíttatásáról és visszatéréséről hallani sem akar, leányainkkal együtt megszakította velem a kapcsolatot. A családunk szét lett verve, és az meg egyáltalán nem vigasztal, hogy nem vagyunk ezzel egyedül.

Miért hisznek az emberek annak, aki azt állítja magáról, hogy úgy tud gyógyítani, mint Jézus, és miért nem hisznek az orvosnak? Tudom, hogy vannak ilyenek is kevesen, különleges képességekkel megáldott emberek, de az olyan gyógyítóknak, mint a feleségemé is, untig elég, hogy fél óra gyógyításért 300 korona ellenértéket kapjanak.

Aktív részese voltam az 1989-es forradalmi változásoknak, és hiszem, hogy a megkezdett út helyes még akkor is, ha sok kivetnivalóval találkozunk – az árak emelkedése, de legfőképp a házasságok és a családok szétesése. A boszorkánysággal egyetérteni és azt tolerálni családon belül nem tudom.

Molnár János nyugalmazott tanító, Nagymegyer

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?