A Bourne-hagyaték új ügynökkel

<p>Tony Gilroy akcióthrillerében az új hős élet-halál harcát az első három film eseményei indítják be</p>

 

Jeremy Rennernek eddig is kemény kalandokban volt része: bombaspecialista őrmesterként megjárta Irakot A bombák földjén című amerikai drámában, de ott volt Tom Cruise nyomában a Mission: Impossible – Fantom protokoll című akciófilmben. És domináns szerepe van Ben Affleck rendezésében, a Tolvajok városában, amelyben olyan teljesítményt nyújtott, hogy Arany Glóbuszra és Oscar-díjra is jelölték. Színészként volt miben megérnie a szuperügynök szerepére. Nincs is vele semmi baj, mindent példásan megtesz, hogy a történet rá eső része élvezhető legyen. Megteremti a ügynök-misztikát, vibrál körülötte a levegő, ahol megjelenik, ott izgalom van, rejtély, erő és energia. Viszi a filmet. Ezt azért fontos elmondani, mivel Jeremy Renner nem Matt Damon szerepét vette át A Bourne-hagyatékban; a negyedik epizód főhőseként egy másik menekülő CIA-ügynököt alakít. Nem kell miatta fanyalogni, ez a lényeg.

 

Megvan a kapocs is, hiszen Tony Gilroy volt az előző három Bourne-film forgatókönyvírója, az új részt pedig nemcsak rendezőként, hanem testvérével, Dan Gilroyjal együtt ismét forgatókönyvíróként is jegyzi. Ezért, ahogy az új opus címe is utal rá, a film átvette a hagyatékot, és tovább viszi új ösvényken. Miként az alkotók magyarázták: Renner a filmben egy másik ügynököt játszik, aki ugyanabban a programban vett rész, mint Bourne (Matt Damon). Őt is genetikai manipulációval alakították tökéletes gyilkossá. A Bourne-hagyatékban Crossnak azért kell menekülnie, mert a programért felelős tiszt (Edward Norton) elhatározza, hogy mind a hat kísérleti ügynököt „kiiktatja”. A program ugyanis „intellektuális plasztika” az ember személyiségén, s hiba merül fel a megvalósításban. De Crosst nem sikerül kiiktatni, sérült lélekkel bukkan fel egy jeges tengerszemből, s menekülnie kell. Menekülése során a szálak ahhoz a doktornőhöz (Rachel Weisz) vezetik el, aki a programban személyiségmódosító gyógyszerekkel kezelte őt. Akciókkal izgalmas hajsza kezdődik. Cross misztikus meneküléseitől élvezhető a sztori. Nem véletlen, hogy olyan hosszú ideig tartotta magát a kasszasikerlista élén.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?