A boldog békeidők Pozsonya

Ez a Bécsben tevékenykedő grafikus eredetileg építőmérnöknek tanult, de hamar rájött, mihez van igazán tehetsége. Szorgalmasan járta Európa városait, és megörökítette a legjellegzetesebb látnivalókat. 1834 és 1853 között egész gyűjteményt állított össze grafikáiból, és az 550 lapos kollekcióban Pozsony 25 látképe is szerepelt. 

Jóval a fotográfia feltalálása előtt járunk, amikor a grafikát nem csupán művészetnek tekintették, azaz nem csak esztétikai szempontból volt fontos, hanem topográfiai és történelmi szempontból is. A vizuális dokumentálás egyetlen eszköze volt, ha nem számítjuk az épületek tervrajzait. A pontosság, a méretarányok, a környezet realista megjelenítése persze itt is fontos volt, nem lehetett elrugaszkodni a valóságtól. Ha úgy tetszik, a grafikus keze eléggé meg volt kötve. A legjobbaknak mégis sikerült visszaadniuk a hely hangulatát – leginkább a színek segítségével. Sokan rácsempésztek a realista grafikáikra valami apró egyéni, csak rájuk jellemző technikával megvalósított dolgot is. Például néhány odaképzelt járókelőt, kóbor kutyát, konflist, hintót, amelyekről azonnal felismerhetővé vált az alkotó. 

A kor méltán híres „városgrafikusa”, Johann Vinzenz Reim négyszer-ötször is járt Pozsonyban 1837 és 1850 között. Megörökítette a 19. századi város fontos építményeit, utcáit, tereit, különös tekintettel az újonnan épített vagy ipari szempontból fontos részekre. Arról nem szólnak a feljegyzések, hogy mennyi időt vett igénybe egy-egy ilyen grafika elkészítése, de érdemes tudni, hogy eredeti méretük sokkal kisebb a falinaptárban szereplő méretnél – képeslap nagyságú művekről beszélünk. 

A pozsonyi látképek csaknem hiánytalanul megtalálhatók a Pozsonyi Városi Galéria gyűjteményében. A grafikákon felismerhetők az óváros ma is domináns épületei, a Szent Márton-dóm, a Grassalkovich-palota, a Prímási palota vagy a mai Egyetemi Könyvtár. A hajdani Sétateret (a mai Hviezdoslav tér) ábrázoló grafika érdekessége, hogy a Radetzkyplatz megjelölés szerepel rajta. Ma már a pozsonyiak közül is kevesen tudják, hogy az 1848/49-es szabadságharc után a Sétateret az osztrák katonai vezetőről, Joseph Wenzel Radetzkyről nevezték el. Különösen értékesek azok az ábrázolások, amelyek ma már nem létező épületeket örökítenek meg. Ilyen például az egykori Ligeti Kávéházról (Aucafé) vagy a lóvasútállomásról készült kép. 

Már első ránézésre is valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalmat, derűt, rég elveszett idillt árasztanak ezek a rajzok. Aki pedig egész hónapon át nézeget egy-egy Reim-grafikát a naptárban, talán maga is úgy fogja érezni, hogy érdemes egy kicsit lassítani a tempón, vagy legalább egy pillanatra megáll és eltűnődik. Rácsodálkozik egy városra, amely ma már nem létezik, hiába állnak jellegzetes épületei. És elképzeli a benne élő embereket, akik talán boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak voltak, mint a mai pozsonyiak. 

A 2020-as Pozsonyi Naptárat ifj. Papp Sándor helytörténész és Szabó Réka grafikus állította össze, Patricia Ballx, a Pozsonyi Városi Galéria régi grafikai gyűjteményének kurátora közreműködésével. A kiadványt a Pozsonyi Kifli PT standján keressék a fővárosi adventi vásár idején.