A betlehemi csillag nyomában

Át kell írni a karácsonyi szokásokat, vagy mindezt eddig is tudtuk, és a lényeget illetően egyáltalán nem fontos? Török József egyháztörténész szerint legszebb ünnepünk tudatos hagyományteremtés és évszázadok során kialakult rítusok egyvelege, és az üzenetén semmiféle tudományos megállapítás nem változtat.

Egyház-politikai döntés volt
A Názáreti Jézus című trilógiájának befejező, Jézus gyermekkoráról szóló részében maga a pápa is azt hangsúlyozza, hogy nem akarja a karácsonyi betlehemes jeleneteket megfosztani a bárányoktól és a szamaraktól. Az angyali seregek is vígan énekelhetnek, és természetesen ezután is decemberben tartjuk a karácsonyt. A pápa szerint, aki tudományos műnek szánta és ezért Joseph Ratzingerként, azaz polgári nevén publikálta a könyvet, a történelmi tények elemzése az egyháztudósok feladata marad, nekünk pedig marad a karácsony évszázadok óta megszokott képe. Mégis érdemes tudnunk, hogyan is alakult ki ez a hagyomány, mióta ünnepeljük a karácsonyt, hogyan számították ki Jézus születésének dátumát, és az asztrológusok szerint mi volt a betlehemi csillag.

A keresztények legszebb ünnepét egyház-politikai döntés alapozza meg. 325-ben Nagy Konstantin császár parancsára zsinatot tartottak Niceában, és ezen elítélték Áriusz tanítását, aki azt állította, hogy Jézus Krisztus csak ember volt, nem Isten. A niceai zsinat kimondta, hogy Jézus Krisztus Isten fia, egy személyben Isten és ember. Ilyen bonyolult teológiai tételt a köznép gondolatvilágába csak ünnepléssel lehetett átvinni, ezért döntöttek úgy, hogy december 25-én megtartják Jézus Krisztus születésének a napját. Nem csak a Szűz Máriától való földi, hanem az Atyától való örök, időn kívüli születését és kegyelmi, vagyis a hívő ember lelkében történő újraszületését is ezen a napon ünnepeljük, amelyre azért esett a választás, hogy a Mitrász-kultusz téli napfordulóját ellensúlyozzák. A párhuzam adott volt, hiszen Jézus a világ világossága, születésével felvirrad az igazság napja, új kor veszi kezdetét. A karácsonyt valamikor 325 és 350 között Róma városában ünnepelték először, de egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy teljesen kiszorítsa a pogány napkultuszt. 440 és 461 között Nagy Szent Leó pápa még megintette a keresztényeket, amiért a bazilikába menet a lépcsőn kelet felé, a Nap irányába fordultak. Egyik karácsonyi beszédében azt írta: az örök Nap Jézus Krisztus, és csak őt lehet az imádás gesztusával illetni.

Szent Ilona szentföldi templomai
Rómában december 24-én a téli napforduló többnapos ünnepsége, a Szaturnália zajlott. Az urak együtt lakomáztak a rabszolgákkal, és kölcsönösen megajándékozták egymást. A keresztények a pogány népességnek is meg akarták mutatni vallásukat, ezért körmenetben vonultak át a városon. Az 5. században már állt a Santa Maria Maggiore templom, amelyben Jézus jászolából őriznek egy darabkát, innen indult éjfélkor az ünnepi körmenet a Tiberisen át, a Szent Anasztázia templomig, ahol hajnalban misét hallgattak. Ennek végeztével vonultak a hívek a Szent Péter és Pál apostolok sírja felett álló bazilikába, ahol az ünnepi misét tartották.

A Kelet-római Birodalom központjában, Konstantinápolyban inkább Vízkeresztet, január 6-át ülték meg. Az ünnepnek hármas tartalma van: a napkeleti bölcsek hódolata, Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban, valamint a kánai menyegző. Görögül az ünnep neve Epifánia, ami annyit tesz, megjelenés, mert az isteni nagyság emberi testben mutatkozik meg. A keleti egyházak december 25-ét vették át a Nyugat-római Birodalomtól, a nyugati egyház viszont Vízkeresztet. Az 5. században már az egész Római Birodalomban elterjedt a karácsony ünneplése, és ahogy egymás után tértek meg a frankok, a germánok, az írek, az avarok és a szlávok, a keresztény hittel karácsony ünnepét is a magukévá tették.

Amikor 313-ban a kereszténység polgárjogot nyert, Nagy Konstantin anyja, Szent Ilona elment a Szentföldre, hogy felkutassa a kereszténység történelmi helyszíneit. A keresztények egy kis csoportja folyamatosan ott élt, és nemzedékről nemzedékre adta tovább a szent helyek tiszteletét. A generációk emlékezete megbízható forrásnak számított, Szent Ilona bízvást támaszkodhatott rá. Megjelölte a szent helyeket, és az ő parancsára mindegyiken templom épült. Csak a 20. században elvégzett régészeti ásatások során derült ki, mennyire pontos volt a helymeghatározás, mert megtalálták mindazt, amiről az evangéliumokban és az első századok keresztény hagyományaiban is szó van. A születési bazilikában például egy ezüst csillag jelzi, hol állt a jászol, és karácsony éjjelén keresztények ezrei zarándokolnak erre a helyre.

Az adventi szokásoktól a betlehemi jászolig
A karácsonyra való felkészülés, az advent szokása az 5. században alakult ki Galliában. A papság szorgalmazta, de régen az embereknek is több érzékük volt ahhoz, hogyan kell felkészülni az ünnepekre. A lelki áhítat és elmélyülés mellett testi áldozatot is hoztak, böjtöltek, kora hajnalban misére mentek – ezek az adventi misék, a roráték a középkorban terjedtek el. Az advent kezdetben hat hétig tartott, Szent Márton napján kezdték el. Csak 922-ben az Aacheni zsinaton szabták meg a kezdetét az András naphoz legközelebb eső szombat estére, azóta négy hétig tart, mert a Megváltót négyezer évig várta az emberiség.

Betlehemi jászolt először Assisi Szent Ferenc állított fel élő emberekkel és állatokkal, majd figurális változata az egész világon elterjedt. A karácsonynak azonban a jászol mellett több, a néphagyományban elterjedt vallási eredetű jelképe is van. Ilyen az alma, az élet bibliai szimbóluma, valamint a dió is. Az 5. században Szent Ágoston mondott egy beszédet, amelyben azt fejtegette, hogy a dió az Üdvözítő jelképe. Jézus azt mondta: vegyétek és egyétek, ez az én testem. A dió gyümölcse táplálék, a belőle sajtolt olaj gyógyításra és világításra is használható, a belsejében kereszt alakú a termés, és a héját meg kell törni, ami a szenvedésre utal. Van egy középkori himnusz is, amelyben elhangzik az a megfogalmazás, hogy Nux et Kristus, vagyis a dió Krisztus. Az egyház szépen tudta ötvözni a vallási előírásokat a népi hagyományokkal, és mára ezek az ünnep részévé váltak.

Dionysius szerzetes tévedése
XVI. Benedek könyvében azt is leszögezi: a Megváltó néhány évvel korábban született, mint azt gondoltuk. A tévedés a 6. században élt Dionysius Exiguus szerzetestől származik, aki a Jézus születésén alapuló időszámítás – anno Domini – koncepciójának megalkotója volt. (A szerzetes idejében az éveket még Diocletianus császár trónra lépésétől számolták.) Dionysius naptára szerte Európában elterjedt, miután Beda Venerabilis történetíró szerzetes Az angol nép egyházi története című, 731-ben írt művében említést tett róla. Ebből sem derül ki pontosan, mi alapján számította ki Dionysius az Istengyermek születésének dátumát, de biztosan figyelembe vette, hogy Jézust Tiberius császár uralma alatt keresztelték meg. Születésének évét a ma rendelkezésre álló iratok szerint néhány évvel korábbra, i.e. 6–4- re kell tenni. A Bibliában mindössze annyi szerepel, hogy az i.sz. 1-ben elhunyt Nagy Heródes idején látta meg a napvilágot, és mivel tudjuk, hogy Heródes ereje teljében volt Jézus megszületésekor, ma már történelmi tény, hogy Jézus nem akkor született, amikor a nevéhez fűződő időszámítás elkezdődött.

A napkeleti bölcsek utazása
A betlehemi csillag az egyetlen fizikai jelenség, amelyből ki lehet számítani Jézus születésének dátumát. Az első tudományos vizsgálat a témában Kepler nevéhez fűződik, aki az 1604-es szupernóva felbukkanásakor arra gondolt, hogy a rejtélyes égitest szintén szupernóva lehetett, amelynek a felvillanását megelőzte a Jupiter és a Szaturnusz együttállása. Ez csak ezerévenként fordul elő, a Jézus idejében tapasztalt együttállás elődjét i.e. 960-ban figyelték meg, a késő babiloni korból ékiratos táblák maradtak fenn erről a jelenségről. A babiloni csillagászok számára a Jupiter a hatalom, a királyi fenség csillaga volt, mely a Szaturnusszal, a zsidók csillagával találkozott a Halak csillagképében. A Halak csillagképe a Babilontól nyugatra eső tengerparti halásznépeket, a zsidókat jelentette, és az asztrológiában a Halak ma is a születés jelképe – tehát a jelenség azt üzente, hogy a zsidók királya megszületett.

Kepler ebből kiindulva visszafelé számolta az együttállásokat, és feltárta, hogy időszámításunk előtt 7 évvel háromszor is közel állt egymáshoz a két bolygó, vagyis időszámításunk kezdete nem esik egybe Jézus születésével. Máté evangéliuma szerint ez idő tájt Jeruzsálemben népösszeírás zajlott. Augustus császár i.e. 8-ban és 6-ban rendelt el vagyonösszeírást, de valószínű, hogy a Rómától távol eső Palesztinában a rendelkezést csak egy év késéssel lehetett végrehajtani. Eszerint Jézus születését i.e. 7 és i.e. 5 közé tehetjük.

A zsidók azért nem észlelték a betlehemi csillagot, mert nem voltak asztrológusaik. Mózes könyve tiltotta a jóslást, ezért ha látták is a szokatlan égi jelenséget, azt nem tartották fontosnak.

A napkeleti bölcsek számára viszont a csillag útra hívó jel volt, és nyomában több ezer kilométert tettek meg a sivatagon át Jeruzsálemig. A lehető legrosszabb helyen, Heródes városában érdeklődtek Jézus megszületéséről. A helytartóról, aki féktelen hatalomvágytól vezérelve feleségét és két fiát is megölette, a római költők azt írták: inkább disznaja, mint fia lennék Júdea urának. Miután a bölcsektől megtudta, hogy a csillagot az elmúlt év utolsó hónapjában látták, minden két év alatti gyermeket megöletett.

Bár a háromkirályokról, akik a betlehemi csillagot követve keresték fel Jézust, csak Máté evangéliuma tesz említést, mégis ez a karácsonyi ünnepkör egyik legismertebb motívuma. A napkeleti bölcsek éppúgy valóságos történelmi személyek voltak, mint Heródes, akivel a Biblia szerint találkoztak is. Valószínűleg tudós emberek lehettek, akik értettek a csillagok járásához, felismerték Jézus isteni mivoltát és ajándékaikkal – arannyal, tömjénnel, mirhával – jelezték későbbi sorsát. A földi gazdagságot jelképező arany a királyoknak járó ajándék volt, a tömjén drága rituális illatszer (a megajándékozott isteni mivoltát jelenti), a mirha, pedig az a balzsam, amellyel a holttesteket kenték be – ez utalt Jézus kereszthalálára. A jászolnál még a napkeleti királyoknál is előbb tették hódolatukat az egyszerű, tanulatlan pásztorok, akik hamarabb megértették a születés titkát, mint az írástudó farizeusok. Török József szerint Jézus ezzel hozta tudtunkra, hogy a tiszta szívű kicsinyekhez közelebb van, mint azt a filozófusok és teológusok gondolnák.

Hogy mi lett a bölcsek sorsa ezután, arról nem szól sem a szentírás, sem ismert történelmi forrás, de ez talán nem is fontos, mert küldetésüket teljesítették: nekik köszönhetjük, hogy a Megváltó születésének híre az egész világon elterjedt.