A Berlinale fókuszában: Latin-Amerika különleges világa

KIKÜLDÖTT

MUNKATÁRSUNKTÓL

Berlin. Először szerepel guatemalai film a Berlinale programjában; Jayro Bustamante első filmje rögtön a versenyprogramban debütált, teljesen megérdemelten. Az Ixcanul egy fiatal lány életén keresztül az ősi és a modern világ találkozásáról és a megváltoztathatatlan sorsról beszél, közhelyektől mentesen.

A működő Pacaya vulkánnál élő maja bennszülöttek kultúrája által inspirál történet egyszerre vicces és megindító. Maria és családja nemcsak a természeti körülmények, hanem kultúrája és nyelve révén is el van szigetelve az ország többi részétől. Kávétermesztésből élnek, s abban bíznak, hogy a lányt férjhez tudják adni a művezetőhöz. Maria viszont a hagyományoktól elszakadva a szabadságot választaná, ezért csábít el egy fiút, aki naivan az Egyesült Államokba vágyik. A lány teherbe esik, de a fiú magára hagyja. Női fejlődéstörténetet eddig is ezerszer láhattunk, Bustamante filmje mégsem tűnik kiszámíthatónak. Miközben különleges motívumai, tájai és az ott élők emberek kultúrája varázslatosan hat a vásznon, az Ixcanul nem zsákmányolja ki a történetet a művészi szándék csillogtatása miatt. Bustamante nem ábrázolja az ősit tisztábbnak, amit még nem fertőzött meg a modern élet; amatőr szereplői nem misztikus, ártatlan lények, hanem valódi hús-vér emberek, akik saját akaratuk szerint döntenek – aztán mégsem sikerül kitörniük lehetetlen helyzetükből.

A vetítés után a rendező elsősorban azt emelte ki, nem tudna ötnél több filmet felsorolni, amelyben a bennszülöttek a saját nyelvükön szólalnak meg. Fontos volt számára, hogy az ott élő emberekre felhívja a figyelmet, hiszen ő maga is azon a vidéken nőtt fel. Maja nőkkel közösen tartott színházi gyakorlatokat, akik elmesélték a tapasztalataikat, és ez alapján írta meg a történetet, választotta ki a szereplőit, így sikerült az anya-lánya kapcsolatot és a szokásrendszert hitelesen megragadni. (bartald)