A bajusz mint a baj forrása

TALLÓSI BÉLA

Johnny Deppre ma már kevesen vesznek jegyet. Lassan azoknak a színészeknek a sorát gazdagítja, akik (Ben Stiller, Owen Wilson, Jennifer Aniston) neve arról üzen egy stáblistáról, hogy lejjebb már nem lehet menni humor gyanánt eladott gagyiban.

Charles Mortdecai (Johnny Depp), a hóbortos arisztokrata és csaló műkincskereskedő egy nap parádés bajuszt viselve állít haza, amivel felháborodást vált ki a nejében. A feleség (Gwyneth Paltrow) ugyanis hányingert kap a pöndörödő szőrzet érintésétől. A nő reakciójára a férjre is átragad az inger, vagyis neki is felfordul a gyomra. Ezért a bajusz testi kapcsolatuk akadályává válik – ezen kellene jól szórakozni még sokáig, mert az öklendezésre ingerlő bajuszérintési geg végigvonul az egész filmen. Az unalomig ismételt bajuszkonfliktust a bűnügyi vonal sem tudja kompenzálni, mert az is bárgyú, színvonalon aluli fordulatokkal. Mortdecai, hogy az adósságot törleszteni tudja, egy ellopott Goya-festmény nyomába ered Martland felügyelővel (Ewan McGregor) együtt, aki egyébként Mortdecai feleségének a szeretője. Ewan McGregor valószínű azért csöppent bele ebbe a történetbe, mert kellett egy csali, ami, illetve aki esetleg bevonzza a nézőt – ő az egyedüli komolyabban vehető figura, egyben színészi színfoltja ennek a filmnek. Mortdecai olyan unszimpatikus hősként forog az orosz és a kínai maffia között, hogy a néző nem tud odaállni mellé. Ellenkezőleg, valamennyi megjelenése kellemetlen borzongással jár – s alig van epizód, amelyben ne lenne jelen. Így pedig nem lehet jó érzéssel belemerülni egy történetbe. Ráadásul rögtön a film elején kiderül, hogy a lopott műtárgy utáni hajszát nem kell komolyan venni, mert ez a film valamiféle paródia, karikírozott ki tudja mi kíván lenni. Annyira lassú, unalmas, kusza, csapongó és követhetetlen, hogy inkább lefáraszt, mint szórakoztat. A képi világ és a retrostílus érdekessé teszi ugyan a művet látványként, annyit azonban nem emel az élményen, hogy Koepp rendezése megkaphassa a jó minősítést.