80 éves lenne Szakcsi Lakatos Béla

sz

Július 8-án született a Kossuth-díjas dzsesszzongorista, zeneszerző, a magyar dzsessz egyik legnagyobb alakja.

Zongorázni kilencévesen kezdett – családjának ugyanis csak ekkor lett annyi pénze, hogy hangszert vegyenek neki. A klasszikus zenétől indult, de miután a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulójaként megismerkedett a dzsesszel, érdeklődése a kötetlenebb műfaj, az improvizáció felé fordult.

A példaképéhez, Leonard Bernsteinhez hasonlóan rendkívül sokoldalú zenész játszott együttesben és szólóban, saját kompozíciót és dzsesszstandardot, klasszikus versenyművet nagyzenekarral, ifjú dzsessztehetségek oldalán és a 100 Tagú Cigányzenekarral, rögzített lemezre négykezeseket Vukán György-gyel, adott ki népdalfeldolgozásokat tartalmazó világzenei albumot. A legrangosabb fesztiválokon lépett fel, gyakran társult külföldi muzsikusokhoz alkalmi együttesekben.

A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, a dzsesszt a komolyzenével, a népzenével és a cigányzenével ötvözve megteremtette a gipsy-jazz műfaját. Írt musicaleket, rockoperákat (Piros karaván, Cigánykerék, Szidike lakodalma, A bestia, Szentivánéji álom), Cristoforo címmel balettet.

Egyik zeneszerzője, szereplője és közreműködője volt a 2014-ben bemutatott Somnakaj című első roma sorsjátéknak.

Behatóan tanulmányozta Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez munkásságát, s az kezdte foglalkoztatni, miként lehetne az addig elkülönülő kortárs komolyzenét és a dzsesszt ötvözni. 2010-ben indult művészi vállalkozása, a Climate Change minden korábbi kísérleténél komolyabban vizsgálta, hogyan lehet mai improvizatív zeneművészként és zeneszerzőként megragadni és tovább vinni az előző századok magyar zenei örökségét, a Kárpát-medencei hangszeres népzene hagyatékát. Koncertjein a klasszikus és kortárs zenére, a népzenére, valamint a dzsesszre egyaránt reagáló, progresszív előadásokat hozott létre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?