2 nap Párizsban halon, kuszkuszon

Pozsony. Tizedik alkalommal rendezik meg április 10. és 20. között a Frankofón Filmnapok elnevezésű szemlét. Ezúttal a programszekciókat – amelyekbe ötven nagyjátékfilmet, továbbá kis- és dokumentumfilmeket soroltak be – a jubileum, vagyis a tízes szám jegyében állították össze.

A szemle nyitófilmje a 2 nap PárizsbanOly módon válogatták össze az alkotásokat, hogy a pozsonyi közönség egy nagy filmes „jour”, azaz „zsúr” részese lehessen nemcsak napközben, hanem egy egész filmes éjszakán is.

A fő szekció, A fesztivál 10 gyertyája tíz olyan filmet kínál, amelyek más nemzetközi fesztiválokon, vagy a francia nemzeti filmdíj, a Cézar idei gáláján már „fényesen világítottak”, vagyis sikerrel szerepeltek. Ilyen például Abdellatif Kechiche rendezése, a La Graine et le mulet – Hal és kuszkusz –, amelynek vegyes etnikai környezetben, a francia maghrebi közösségben játszódó tragikus történetét az olasz neorealizmus klasszikus darabjához, Vittorio de Sica Biciklitolvajok című opusához hasonlítják. Ezt az alkotást, valamint ebből a szekcióból két további filmet nemcsak ez alkalommal láthatja a pozsonyi közönség, a későbbiekben a hazai mozik is műsorukra tűzik. Az egyik a Szkafander és pillangó, melyet Julian Schnabel rendezett Jean-Dominique Bauby világhírű könyve alapján, s amelyet több kategóriában jelöltek Oscarra, Cannes-ban pedig megkapta a legjobb rendezés és a legjobb operatőr díját. A másik mozgókép, a Persepolis című „lebilincselő fekete-fehér animációs film, melyben egy kislány szemével látjuk a világot, aki nő és növekszik, miközben az országot, ahol él, megnyomorítja az intolerancia és a háború”.

A 10 nő a kamera mögött el?ne?vezésű szekció érdekessége, hogy több női rendező előbb a kamera előtt, vagyis színésznőként mutatkozott be. Ígéretes pályára utal az elsőfilmes Céline Sciamma munkája, a Naissance des pieuvres (amelyet Chobot?ničky címmel vetítenek a szemlén). A film három kamaszodó szinkronúszó lányról szól, akik éppen felfedezik és kóstolgatják a szerelmi életet, amelybe számukra a leszbikus érzések is beleférnek. Céline Sciamma alkotásának hatását Sofia Coppola Öngyilkos szüzek, valamint Gus Van Sant Elefánt című munkájának erejéhez hasonlítják.

A francia film 10 arca elne?vezésű szekcióba olyan mozgóképek kerültek, amelyek egy-egy jeles francia férfi színészre építenek. Az összeállítók ezzel a szekcióval az ismert hollywoodi arcokat kívánják ellensúlyozni, s lehetőséget adni a pozsonyi közönségnek, hogy Franciaország határain túl – miként a sajtótájékoztatón elhangzott – ne csak a klasszikusok, Delon és Belmondo (aki Szlovákiában is járt, a trencsénteplici Artfilm vendége volt) neve ugorjon be a francia filmszínészek széles táborából. Ezért is szervezték úgy, hogy a szemle nyitófilmjét, a 2 nap Párizsban című „neurotikus” vígjátékot egyik férfi szereplője, Albert Delpy április 10-én személyesen kíséri el Pozsonyba. Egy újabb csavar, amely érdekessé teszi ezt a vetítést: a 2 nap Párizsbant a színész lánya, Julie Delpy rendezte, és az egyik főszerepet is ő játssza. A megnyitó újdonságot is hoz. Nem meghívott vendégek részvételével valósul meg – bárki jegyet válthat a nyitófilmre.

A szemle programja két fő részre tagolódik: a francia filmekre, valamint a frankofón közösséghez tartozó-kötődő országok filmjeire. Ez utóbbi csoportban magyar film is szerepel: Kocsis Ágnes Friss levegő című alkotása, amely egy vécésnéniként dolgozó anya és a többre, „friss levegőre” vágyó lánya közti megromlott kapcsolat látlelete.

A vetítések helyszínei a Tatra mozi és a Palace Cinemas Aupark.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?