Zsidó telepet számoltak fel

Rámalláh/Jeruzsálem. A béke felé tett első lépésként értékelte a Gázai övezetből való kivonulásra vonatkozó izraeli tervet tegnap Ahmed Korei palesztin kormányfő. Korei a palesztin parlamentben mondott beszédében óvatosan üdvözölte az izraeli tervet.

Rámalláh/Jeruzsálem. A béke felé tett első lépésként értékelte a Gázai övezetből való kivonulásra vonatkozó izraeli tervet tegnap Ahmed Korei palesztin kormányfő. Korei a palesztin parlamentben mondott beszédében óvatosan üdvözölte az izraeli tervet. Mint hangsúlyozta, e lépést követnie kell a ciszjordániai palesztin területekről történő kivonulásnak is, és vissza kell térni a békefolyamathoz. „A gázai csapatkivonás egy esély lehet, és nekünk együtt kell munkálkodnunk azon, hogy ezzel a lehetőséggel bölcsen és bátran éljünk” – tette hozzá.

A parlamenti beszéd egy nappal azelőtt hangzott el, hogy az Egyesült Államok közel-keleti megbízottai Izraelbe és a palesztin területekre érkeznek. A küldöttek szándéka az, hogy feltérképezzék a béketárgyalások esélyeit, tanulmányozzák a gázai kivonulási tervet, s egyúttal előkészítsék Ariel Saron izraeli miniszterelnök washingtoni útját.

Izraeli katonák a ciszjordániai Hebron közelében tegnap felszámoltak egy zsidó telepet, egyikét azoknak, amelyet bezárásra jelöltek Ariel Saron izraeli kormányfő washingtoni látogatása előtt. A lebontás során összecsapás tört ki, amelyben egy telepes és egy rendőr megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?