Zsebkéssel nyakon szúrta barátját – amíg elvérzett, az ágyába feküdt és elszundikált

bilincs

Elképesztő gyilkosság történt a magyarországi Aranyosapátiban.

Az emberölést még tavaly novemberben követte el az L.E.-ként azonosított férfi, aki átment munkatársához, egyben jó barátjához, hogy aláírassa vele a jelenléti ívet.

A papírmunka után azonban pálinkázni kezdtek, amitől súlyosan ittas állapotba kerültek. Ezután – eddig ismeretlen okokból – összeszólalkoztak, majd L.E. több alkalommal arcon ütötte a fotelben ülő barátját, aki az alkohol és a bántalmazás együttes ereje miatt nem volt képes védekezni.

A férfi ráhajolt a testével a kollégájára, leszorítva tartotta, majd a korábban magához vett zsebkéssel többször a nyakába döfött. Ezzel azonban nemcsak megszúrta, hanem fel is hasította gyermekkori barátja nyakát.

Az eset után L.E. aludni ment a hálószobába, az áldozat pedig a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Az ügyben kedden tartottak előkészítő ülést, ahol a férfi nem tagadta tettét, csak annyit mondott, hogy nem emlékszik a történtekre.

A tárgyaláshoz való jogáról azonban nem mondott le, így a bíróság szeptember 28-án folytatja a gyilkos és a tanúk meghallgatását.

(tények)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?