WHO-főigazgató: Kína jelenlegi Covid-stratégiája fenntarthatatlan

koronavírus Kína

Kína jelenlegi Covid-stratégiája fenntarthatatlan, tekintettel mindarra, amit a koronavírusról tudunk – jelentette ki keddi genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

„Figyelembe véve a vírus viselkedését, nem gondoljuk, hogy (a kínai stratégia) fenntartható lenne” – fogalmazott a WHO főigazgatója a kínai hatóságok járványkezelési stratégiáját kommentálva.

Kína zéró-Covid néven ismert járványkezelési stratégiájának célja, hogy a fertőzéses napi esetek számát minél gyorsabban nullára csökkentse. Ennek érdekében akár egyetlen fertőzéses eset regisztrálása után is emberek tömegeit kötelezhetik karanténra, amennyiben például a fertőzött személlyel egyazon lakónegyedben laknak, vagy kapcsolatba kerültek a vírushordozóval.

Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója a főigazgató beszédét követő felszólalásában arról szólt, hogy a zéró-Covid emberi jogokra, valamint az ország gazdaságára gyakorolt hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Felidézte ugyanakkor, hogy Kínából tizenötezer halálesetet jelentettek, amióta a vírust első alkalommal azonosították 2019 februárjában Vuhan városában, és ez a szám viszonylag alacsony összehasonlítva az Egyesült Államokban regisztrált csaknem egymillió halálesettel, vagy Indiával, ahol több mint félmillióan estek a kór áldozatául. Mindezt figyelembe véve – fogalmazott Ryan – érthető, hogy a világ legnépesebb országa kemény intézkedésekkel próbál gátat szabni a vírus terjedésének.

Sanghaj április eleje óta áll vesztegzár alatt. Az elmúlt napokban pedig Pekingben is parkokat zártak be és teljesen felfüggesztették a tömegközlekedést a főváros azon részein, ahol a legtöbb fertőzöttet regisztrálták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?