Visszaeshet az orosz olajtermelés rövid távon

olajtermelés k

Jelentősen csökkenhet Oroszország olajtermelése a következő hónapokban a bevezetett szankciók hatására – véli az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA).

A hivatal becslése szerint Oroszország februárban napi 11,3 millió hordó kőolajat termelt, de a bevezetett korlátozások miatt a mennyiség márciusban 0,25 millió hordóval, áprilisban pedig 0,5 millió hordóval csökkenhet.

A jelentés összeállítói szerint „átmenetileg csökkenni fog a termelés, részben mert a szállítással foglalkozó cégek egy része inkább kivár a már érvényben lévő szankciók és az esetleg újabb megszorítások miatt”. Miközben az orosz kőolajtermelés és exportkapacitás továbbra is elérhető lesz, komoly bizonytalansági tényezővé lépett elő, hogy hogyan és milyen mennyiségben tudnak majd egyes országok kőolajat és olajterméket importálni.

Az EIA előrejelzése szerint az export visszaesése mellett az olajtárolók gyorsan megtelnek, ami miatt viszont vissza kell majd fogni, sőt talán le kell állítani a termelést.

A hivatal mindazonáltal úgy véli, hogy összességében sikerül majd exportálni az orosz olaj nagy részét, de időbe telik az új kereskedelmi útvonalak kialakítása és más vevők megtalálása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?