Világszerte Aleppó áldozataiért szólnak a harangok

Helsinki |

<p>Szerte a világon számos templom követi annak a helsinki lutheránus közösségnek a példáját, amely úgy döntött, naponta megkondítja harangjait az észak-szíriai Aleppóért vívott csata polgári halálos áldozatainak emlékére.</p>

A finn főváros kalliói evangélikus gyülekezete október 12-én - vagyis miután a tűzszünet lejártával fokozódni kezdett Aleppó felkelők uralta keleti részének bombázása - határozta el, hogy a gyászszertartásokhoz hasonlóan megkondítja a harangokat a szíriai városban dúló harcokban megölt civilekért. Finnországban is hagyományosan akkor szólalnak meg a lélekharangok, amikor a koporsót a szertartás után kiviszik a templomból.

"Az Aleppóról szóló aznapi hírek olvasása után úgy döntöttünk, hogy délután 5 órakor harangozni fogunk a halottakra emlékezve. Először csak néhány helyi templomtól kértem, hogy csatlakozzon hozzánk" - mondta pénteken a Reuters brit hírügynökségnek Teemu Laajasalo, a kalliói egyházközség lelkésze. Nem sokkal később azonban országszerte, majd egész Európában, sőt más kontinenseken is templomok százai álltak a kezdeményezés mögé.

A finnországi evangélikus egyház el is indított egy honlapot "Harangok Aleppóért" címmel, ahol felsorolják a szolidaritást vállaló közösségeket. A weboldal szerint mintegy 20 országból, köztük Magyarországról, sőt az Egyesült Államokból és Ausztráliából is több mint 500 templom jelezte, hogy október 24-ig, az ENSZ napjáig mindennap félreveri a harangokat. 1945-ben ezen a napon lépett hatályba az ENSZ alapokmánya, amely megtiltja a tagállamoknak, hogy háborúzzanak. A vallási közösségek azt akarják elérni, hogy a szíriai rezsim és az orosz légierő hagyja abba Aleppó bombázását.

"Mindannyian látjuk a pusztítást Aleppóban, de erőtlennek érezzük magunkat ahhoz, hogy segítsünk. A harangokkal hallatni akarjuk a hangunkat, és reményt akarunk nyújtani" - magyarázta Laajasalo.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?