Videó a New York-i merénylő elfogásáról

New York |

<p>A nyolc halálos áldozatot követelő keddi New Yorki merénylet elkövetője kapcsolatban állt az Iszlám Állammal és az Egyesült Államokban radikalizálódott - erősítette meg az amerikai sajtóértesüléseket Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szerdán a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva.&nbsp;&nbsp;</p>

A 29 éves üzbég származású férfit, akit Sayfullo Saipov néven azonosítottak a hatóságok, egy "megrontott, hitvány alak, aki kapcsolatban állt az Iszlám Állammal, és az Egyesült Államokban radikalizálódott" - mondta, és hozzátette: a merénylő "a magányos farkas modellje".

Az amerikai hatóságok adatai szerint a merénylő az Egyesült Államokba érkezése után kezdett el informálódni az Iszlám Államról és az radikális iszlámizmusról - mondta a belügyi szervektől kapott tájékoztatása alapján, de más részleteket nem közölt a jelenleg is folyó nyomozásról.

A kormányzó hangsúlyozta, hogy a merénylet nem fogja elhinteni a terrorfélelmet a New Yorkiak körében.

Donald Trump amerikai elnök szerdai Twitter-üzenetében az amerikai külügyminisztérium vízumlottó rendszerét kárhoztatta, amelynek keretében az Egyesült Államokba érkezhetett a merényletet elkövető üzbég férfi.

"A terrorista az úgynevezett sokszínű vízumlottó program keretében jött hazánkba" - írta üzenetében, amelyben kárhoztatta Chuck Schumert, New York demokrata párti szenátorát, amiért támogatta a programot az amerikai kongresszuban. "Én érdemeken alapuló vízumprogramot akarok, nem a demokraták lottórendszerét. Sokkal szigorúbbnak kell lennünk" - írta az elnök.

A köznyelvben zöldkártyaprogramnak nevezett vízumrendszer keretében 1995 óta mintegy 50 ezer embert engedtek be évente az Egyesült Államokba a több millió jelentkezőből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?