Veszélyben az agrárreform

Berlin/Pozsony. Az európai gabonaraktárakban jelenleg 18 millió tonna búzát, rozst és árpát tárolnak, ötször annyit, mint tavaly. Alexander Müller, a német fogyasztóvédelmi tárca államtitkára szerint a hatalmas fölösleg a 2003-ban elhatározott agrárreform végrehajtását is ve-szélyezteti.

Jó két évvel ezelőtt a tizenöt EU-tagállam mezőgazdasági miniszterei megállapodtak abban, a jövőben az őstermelők támogatását különválasztják magától a termeléstől. Az idei évtől a gazdáknak nyújtott közvetlen kifizetéseknek azt kell szolgálniuk, hogy az unió csak annyi mezőgazdasági terméket állítson elő, amennyire a piacnak valóban szüksége van. A hatalmas gabonatartalékok azonban veszélyeztetik az uniós agrárpolitikában beígért fordulatot, hiszen a tárolásra további eszközöket igényelnek a brüsszeli költségvetéstől.

Az unió új közép-európai országaiban a raktárak olyannyira megteltek, hogy már például német silókban is tárolnak magyar gabonát. Az eddigi gyakorlat szerint az EU intervenciós intézkedések keretében felvásárolja a fölösleget, és exportszubvenciók révén vagy elhelyezi a világpiacon, vagy otthon használja fel olcsó takarmánygabonaként. Az Európai Bizottság statisztikája szerint az óriási gabonakészletek oka a tavalyi rekordtermés. Például Magyarországon kétszer annyi búza termett, mint 2003-ban. Brüsszeli agrárszakemberek ugyanakkor a politikai kudarcra is felhívják a figyelmet. „Most bosszulja meg magát, hogy az uniós szubvenciórendszert nem reformáltuk meg kellő mértékben. 2003-ban több tagállam – köztük Németország – az intervenciós árak drasztikus csökkentését sürgette, tény viszont, hogy ez az igyekezet a franciák ellenállása miatt megbukott.”

A két évvel ezelőttihez képest most annyival bonyolultabb a helyzet, hogy már az új tagállamokból is áramlik a gabona az európai raktárakba. Brüsszel egy tonnáért 101,31 eurót fizet, amihez még hozzá kell adni tonnánként havi 46 cent pótlékot. ĺgy az uniós ár még mindig magasabb a 100 euró körüli világárnál. Az elmúlt időszakban az uniós ár akár húsz százalékkal is meghaladta a börzék árszintjét. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a termelők a lehető legmagasabb hozamok elérésére törekedtek. Müller hangsúlyozta: ez az attraktív pénzügyi támogatás a jelenlegi problémák okozója.

A gabonához hasonlóan a cukor esetében is csődöt mond az unió bonyolult regulációs rendszere. A közösség raktáraiban 600 ezer tonna gyülemlett fel az eladhatatlan fehér aranyból. Ez a fölösleg is nyomást gyakorol a tagállamokra annak érdekében, hogy mielőbb megreformálják a cukorpiacot. Az EB 39 százalékkal csökkentené a garantált árakat, de az ágazat maszszív ellenállásával találja magát szembe. Franz Fischler, az EU korábbi mezőgazdasági biztosa figyelmeztette a változások ellen lobbizókat: „Illúzió azt gondolni, hogy a jelenlegi problémákat másként is meg lehet oldani, mint az árak drasztikus csökkentésével.” Utóda, Mariann Fischer Boel a jövő év folyamán újabb hatalmas munkát akar elkezdeni: a borpiac megreformálását. Hiszen az európai termelőknek a csökkenő fogyasztás mellett a növekvő tengerentúli importtal is szembe kell nézniük. Idén ugyanis az uniónak – az európai adófizetők pénzéből – hatmillió hektoliter bort kell ipari alkohollá feldolgoznia.

Brüsszeli zsargonban ezt „válságdesztillációnak” hívják. E menynyiség nagy része aztán a karibi térségbe vándorol a fejlődőknek nyújtott segélyként, ahol az ipari alkoholt további feldolgozás után reexportálják az USA-ba, ott „ökológiai adalékként” keverik az üzemanyagokhoz. (euroinfo.sk)

A szlovák gazdák jó éve

Az ágazat tavaly 1,5 milliárd koronás nyereséggel könyvelt el, a mezőgazdasági üzemek 15 százaléka zárt csak veszteséggel. Uniós tagságunk első évében a bruttó hazai termelésben nőtt az agrárágazat aránya. Ugyanakkor az általános foglalkoztatottságot tekintve tovább csökkent az agrárium aránya, ami a munkatermelékenység növekedésében mutatkozott meg. A mezőgazdasági vállalatok gazdálkodását nagymértékben befolyásolták az európai támogatások, amelyek magasabbak voltak a hazai dotációknál. (ei)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?