„Valamiért” szavazzanak

Belgrád. A jugoszláv államfő szerint a szeptember végi szerbiai elnökválasztás után rendkívüli parlamenti választásokat kell tartani. Vojiszlav Kostunica álláspontját egyre többen osztják Szerbiában, beleértve a kormánypárti politikusokat is.

Belgrád. A jugoszláv államfő szerint a szeptember végi szerbiai elnökválasztás után rendkívüli parlamenti választásokat kell tartani. Vojiszlav Kostunica álláspontját egyre többen osztják Szerbiában, beleértve a kormánypárti politikusokat is. A Reporter hetilap Banja Luka-i kiadásának nyilatkozva a jugoszláv államfő azt mondta, hogy a reformfolyamat végrehajtásához új parlamenti választásokra van szükség, mert a jelenlegi törvényhozás gyakorlatilag már kimerített minden lehetőséget. Kostunica emlékeztetett arra, hogy a milosevicsi rendszert megdöntő demokratikus fordulat évében két – szövetségi és köztársasági – parlamenti választást is tartottak, s mindkét esetben „valami ellen” szavaztak a polgárok. Ezúttal olyan választásra van szükség, amelyen „valamiért“ szavaznak a polgárok, hogy felmérhető legyen a politikai pártok valós ereje.

Kostunica kifogásolta, hogy Szerbiában újra a milosevicsi rendszerben elfogadott alkotmány és választási törvény szerint bonyolítják a választást, s az országnak nincs összeférhetetlenségi törvénye, illetve olyan jogszabálya, amely szabályozná a politikai pártok finanszírozását.

Az államfő szerint Szerbiában fonák helyzet állt elő. Jóllehet mindennek – a kormánynak is – parlamenti alárendeltségben kell lennie, az ellenkezője tapasztalható: a kormány ellenőrzi a törvényhozást, a valódi hatalom pedig a kormányzó pártszövetség, a DOS elnökségének a kezében van. Ez a pártállami eszme újjáéledését jelenti – mondta Kostunica.

Szerbiában egyre többen egyetértenek azzal, hogy elkerülhetetlen egy rendkívüli parlamenti választás megtartása. Ilyen hangok nemcsak az ellenzék, illetve a ellenzéki szerepkörbe került, Kostunica által vezetett Szerbiai Demokrata Pártból háza tájáról hallatszanak, hanem egyre gyakrabban a kormányzó pártok szövetsége, a DOS politikusaitól is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?