Ursula von der Leyen szeretné egy újabb ciklusra elnyerni a megbízatást

Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Berlinben hivatalosan bejelentette, hogy szeretné elnyerni a megbízatást egy újabb ciklusra.

A bizottsági elnök nem sokkal azután szólalt meg, hogy a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) végrehajtó bizottsága egyhangúlag támogatását fejezte ki egy újabb brüsszeli megbízatásához.

Az uniós vezető felidézte, hogy öt évvel ezelőtt ösztönösen igent mondott, amikor felmerült a javaslat, hogy vállalja el az Európai Bizottság vezetését.

Most pedig már „nagyon tudatos és átgondolt döntést” hozott arról, hogy kampányoljon a tisztségért. „Szeretnék indulni egy második ciklusért” – mondta.

„Ebben az öt évben nemcsak az Európa iránti szenvedélyem nőtt, hanem az a tapasztalatom is, hogy ez az Európa milyen sokat tud elérni az emberekért” – jelentette ki.

Von der Leyen a koronavírus-járvány gazdasági következményei elleni küzdelmet, valamint a környezetbarát és digitális iparba történő beruházások ösztönzését említette első hivatali idejének sikerei között. „Európát a jövő és a jövő feladatai felé irányítottuk” – hangoztatta.

A jelenlegi összetételű Európai Bizottság megbízatása október végéig szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?