Újabb negyedet foglaltak vissza a lázadóktól Aleppóban

Aleppó |

<p>Újabb sikereket könyvelt el Aleppóban a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű hadsereg: a katonák elfoglaltak az észak-szíriai nagyváros keleti részén a Tárik al-Bab negyedet - jelentette szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.</p>

A szíriai harcokat nyomon követő szervezet    szerint az újabb városnegyed elfoglalásával a hadsereg ellenőrzése alá vonta  már Kelet-Aleppóban a lázadók által megszállt városrész mintegy hatvan százalékát, és elfoglalt egy utat, amely az aleppói nemzetközi repülőtér felé vezet. Szemtanúk szerint legalább hét helyen füst gomolyog a lázadók kezén lévő városrészben, és harci gépek hangját lehet hallani felette.

Az OSDH szerint a repülőtér felé vezető utat a kormányerőket légierejével támogató orosz hadsereg akarja a későbbiekben használni.

A hadsereg a vele szövetséges milíciák támogatásával a múlt héten súlyos harcok árán foglalt vissza nagy területeket a lázadóktól. A város eleste talán az eddigi legnagyobb kudarc lenne az Aszad-rezsím ellen lázadó erők számára.

Az OSDH szerint háromszáz ember halt meg Kelet-Aleppóban azóta, hogy a hadsereg november közelében offenzívát indított a visszafoglalására. Emellett 59 civil vesztette életét a lázadók aknatámadásaiban a kormányerők kezén lévő nyugati városrészben. 

A nemzetközi vöröskereszt (ICRC) szerint az elmúlt napokban 30 ezer embert menekült át a lázadók kezén lévő városnegyedekből a kormányerők ellenőrzése alatt lévő területekre. Az ICRC ismét a szembenállókhoz fordult azzal a felhívással, hogy oltalmazzák a civileket, és szavatolják számukra a szabad elvonulás lehetőségét. 

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombaton egy római konferencián Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával tartott panelbeszélgetésen meggyőződését fejezte ki, hogy Aleppó elestével nem érnek véget a háború, és nem lehet "a város romjain békét teremteni". Azt hangoztatta, hogy a szíriai politikai folyamat nem válhat a hadműveletek túszává. "Elég fontos politikai döntések születtek, amikor zajlottak a harcok" - fogalmazott Mogherini.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?