Új államfőt választ Szerbia

Belgrád.

Belgrád. Éjféltől kampány-csend kezdődött Szerbiában, amely az elnökválasztás voksolásának végéig, azaz vasárnap 20 óráig tart, így a jelöltek tegnap még kihasz-nálták a lehetőséget arra, hogy egy utolsó üzenettel buzdítsák szavazásra az állampolgárokat.

A leglátványosabb kampányzáró fogást Alekszandar Vucsics jelenlegi kormányfő alkalmazta, akinek a stábja szinte az összes tegnap megjelent napilap címlapját megvásárolta Vucsics választási reklámja számára, így az újságárusoknál alig lehetett megkülönböztetni egymástól a lapokat. A reklám az elnökjelölt nevének kezdőbetűit, választási szlogenjét (Gyorsabb, jobb, erősebb Szerbia), a szerb zászló egy részletét, valamint a választásra buzdító üzenetet tartalmazta.

A közvélemény-kutatások szerint Vucsics kormányfőnek van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje az elnökválasztást, bár Vucsics továbbra sem indokolta meg, miért szeretne átülni a végrehajtói hatalmat biztosító miniszterelnöki székből a csupán protokolláris funkciót jelentő elnöki fotelbe. A voksolás egyúttal rávilágíthat az ellenzék megosztottságára és csekély támogatottságára. A miniszterelnök toronymagasan vezeti a népszerűségi felméréseket, így az elnökválasztásnak várhatóan nem lesz 2. fordulója. A Demostat közvélemény-kutató felmérése szerint Vucsics a voksok 56%-ára számíthat, míg a 2. helyen jócskán lemaradva, 9,5 százalékos támogatottsággal Ljubisa Preletacsevics Beli, egy viccpárt jelöltje áll. Őt szorosan követi Szasa Jankovics volt ombudsman (9,3%) és Vuk Jeremics egykori külügyminiszter (8,9%), de az ultranacionalista Vojiszlav Seselj sem marad le a maga 8,8%-os támogatottságával.

Noha Alekszandar Vucsics a protokolláris államfői posztra pályázik, feltehetően továbbra is ő irányítja majd a háttérből a kormányt és a parlamentet. Egyes elképzelések szerint az új kormányfőt is személyesen ő választja majd ki, és olyan embert helyez a végrehajtó hatalom élére, akit könnyedén tud irányítani. Vucsics nem az első olyan szerbiai vezető, aki egyre több hatalomra vágyik, és a hatalom minden szintjét irányítani szeretné. Az alkotmány értelmében ugyan Szerbiában az államfő semleges szereplője a politikának, és csupán kevés jogosítvánnyal rendelkezik, ezt a megkötést korábban a demokrata párti Borisz Tadics sem vette túl komolyan, és Szerbia elnökeként többször beleavatkozott a kormányzati ügyekbe. Az ellenzék a kampány során többször is bírálta Vucsicsot, hogy visszaél hatalmával, vagyis kormányfői tisztségét használja kampányolásra, és a médiát is a kezében tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?