Trump még nem döntött a Szíria elleni csapásról

Donald Trump
Washington |

Nem született döntés Szíriáról a nemzetbiztonsági tanács washingtoni ülésén - jelentette be közleményében a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön későn délután. 

A Sarah Huckabee Sanders szóvivő aláírásával kiadott közlemény arról tájékoztatott, hogy Donald Trump elnök elhalasztotta a döntést a Szíria elleni esetleges katonai csapásmérésről, mert még további konzultációkat tart szükségesnek a szövetséges országokkal. 

"Nem hoztunk végső döntést, továbbra is mérlegeljük a hírszerzési adatokat és elkötelezettek vagyunk a partnereinkkel és szövetségeseinkkel folytatandó egyeztetés mellett" - olvasható a rövid kommünikében. Huckabee Sanders közölte azt is: Donald Trump még egyeztetni kíván Theresa May brit kormányfővel és Emmanuel Macron francia államfővel.

Az amerikai elnök csütörtökön Twitter-bejegyzésben is foglalkozott Szíriával. Reggel azt írta mikroblogjában: "soha nem mondtam, mikor kerül sor a Szíria elleni támadásra, lehet, hogy nagyon hamar, lehet hogy egyáltalán nem hamar". Kora délután aztán finomított a megfogalmazáson. "Nagyon, nagyon komolyan vizsgáljuk a helyzet egészét" - mondta újságíróknak a nemzetbiztonsági tanács ülése előtt. 

A nemzetbiztonsági tanács megbeszélésén részt vett James Mattis védelmi miniszter is, aki csütörtökön délelőtt a képviselőház fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán hangsúlyozta: bármilyen amerikai katonai csapás célja az, hogy megelőzze a szíriai háború oly' mértékű "elszabadulását", amelyben részt venne Oroszország, Irán, Törökország és mások is.

Az amerikai védelmi miniszter a képviselőházi bizottság előtt megjegyezte ugyan, hogy az esetleges katonai csapásmérésnek megvannak a kockázatai, de - tette hozzá - a vegyi fegyverek szíriai bevetését nem szabad eltűrni. A tárcavezető kitartott azon korábbi álláspontja mellett, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad közvetlenül is részt vennie a szíriai polgárháborúban. 

"A stratégiánk ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt, vagyis az ENSZ által tető alá hozott béke-megállapodást szeretnénk, s ezzel egyidejűleg fél lábbal ott maradni, hogy megfojtsuk az Iszlám Államot" - utalt Mattis a terrorszervezet még Szíriában lévő terroristáira. Kiemelte azt is: ő személy szerint úgy gondolja, hogy Szíria "bűnös" a vegyi fegyverek "megbocsáthatatlan" alkalmazásában, de megjegyezte azt is, hogy a nemzetközi ellenőrző csoportnak nehéz lesz egyértelműen bizonyítania, ki is követte el a szombati vegyifegyver-támadást. 

Közben az AP amerikai hírügynökség azt jelentette, hogy a kelet-gútai térségben lévő Dúma városában orosz katonai járőrök jelentek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?