Hongkong. Tüntetok százai – a szervezok szerint 1200-an – vonultak fel vasárnap Hongkong utcáin, hogy megemlékezzenek a pekingi Tienanmen téren 13 évvel ezelott történt mészárlásról, és követeljék a kínai „egypárti diktatúra” felszámolását.
„Szállítási szabálysértés”
Hongkong. Tüntetok százai – a szervezok szerint 1200-an – vonultak fel vasárnap Hongkong utcáin, hogy megemlékezzenek a pekingi Tienanmen téren 13 évvel ezelott történt mészárlásról, és követeljék a kínai „egypárti diktatúra” felszámolását. A tiltakozók a Viktória királynorol elnevezett téren gyülekeztek, jelszavakat skandáltak és énekeltek, majd a hongkongi kormányhivatalok felé kezdtek vonulni. Néhány tünteto egy jelképes koporsót is vitt „Emlékezni fogunk a nép hoseire” felirattal.
A rendorök egy idore megállították a menetet, kifogásolva, hogy az annak élén haladó teherautón két férfi egy hangosbeszélo berendezést muködtetett. A rendorök végül továbbengedték oket, de kilátásba helyezték, hogy a két férfit feljelentik „szállítási szabálysértés” miatt. A rendszer kritikusai szerint ez az incidens újabb jele annak, hogy a brit kézbol 1997-ben kínai fennhatóság alá került Hongkong – bár még mindig nagyfokú autonómiát élvez, és a szólásszabadságnak alkotmányos garanciái vannak – már nem annyira türelmes a bíráló véleményekkel és foleg azok hangoztatásával szemben. Hongkong lakossága minden évben megemlékezik az 1989. június 4-i eseményekrol, amikor a kormány brutálisan lesújtott a diákok demokráciát követelo tüntetésére a Tienanmen téren, több száz ember halálát okozva. Peking az akkori tüntetéseket továbbra is a kormány megdöntésére tett próbálkozásnak minosíti.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.