Szaladin legendás örököse dicstelen véget ért

Megalázó helyzetben, amerikai katonaorvos előttReuters-felvételBagdad. A hatalomban eltöltött három évtized után Szaddám Huszein, aki hősként akarta az arab nemzetet dicsőségre vezetni, ellenállás nélkül adta meg magát az amerikai katonáknak, miután azok megtalálták egykori szülőföldjén, egy vidéki farm föld alatti rejtekhelyén. A Jeruzsálemet egykor felszabadító Szaladin és a legendás Nabukodonozor babiloni uralkodó szintézisének tekintett „nagy vezető” körüli személyi kultusz dicstelen véget ért.

Szaddám Huszeinnek, aki 1937. április 28-án született a Tikrít közelében lévő al-Avja faluban szegény szunnita parasztcsaládban, nehéz gyerekkora volt. Apja meghalt, és félárva gyerekként nagybátyja nevelte, majd tanulni Bagdadba küldte. A szegénységbe született Szaddám később hatalmas és extravagáns kényelemmel felszerelt palotáiból megannyiszor tört borsot az amerikai szuperhatalom képviselőinek orra alá. Egy mesterséges világba zárva igazi tökélyre fejlesztette azt a tudományt, miként kovácsoljon a vereségből győzelmet és a szerencsétlenségből ünnepet. A diktátort, aki 1980-1988 között véres háborút viselt Irán ellen, majd 1991-ben vereséget szenvedett az Öböl-háborúban, diplomaták igazi életművészként jellemezték. Az USA 1998 decemberében is hiába szórta meg bombákkal és rakétákkal Bagdadot. Az iraki célpontok elleni rakétákkal már 1993-ban és 1996-ban is próbálkoztak, de Szaddám Huszeinnek mindig sikerült a felszínen maradnia, és győzelmet kovácsolnia ezekből is. Washington és London sokáig dédelgette a reményt, hogy egy belső felkelés végre elsöpri az iraki elnököt, aki azonban még az Öböl-háború közepette is kegyetlenül vérbe tudta folyatni az északi kurd és a déli síita lázadást.

Már fiatalon hallatott magáról, amikor 1959-ben részt vett az Abdel-Kerim Kászem elnök elleni merényletkísérletben. A lábán megsérült, mégis sikerült külföldre menekülnie. 1963 februárjában a Baasz Párthoz tartozó tisztek megdöntötték Kászem hatalmát, és Huszein hazatért, de börtönbe került. Hamarosan megszökött, és újrakezdte az illegális tevékenységet a pártban. 1968-ban részt vett abban az államcsínyben, amely hosszú időre hatalomra juttatta a Baasz Pártot, s egyben Huszein felemelkedésének kezdetét is jelentette. Ahmed Haszan al-Bakr elnök rendszerének erős embere, majd a Baasz Párt főtitkárhelyetteseként 1969-ben a legfőbb vezető testület, a Forradalmi Parancsnoki Tanács alelnöke lett, s hatalma egyre csak nőtt. 1979. július 16-án Irak első embereként már egy személyben ő töltötte be az államfői posztot, a Baasz Párt főtitkárának tisztségét és a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnökének tisztjét is. Nem tűrte a legkisebb elhajlást sem, egyre gyakoribbá váltak a tisztogatások, ellenlábasait száműzetésbe küldte, vagy a temetőben végezték. Rezsimjét a terror és a kegyetlenség eszközével tartotta fenn. Bátorította a besúgást, és a médiák is kíméletlen befolyása alatt álltak. A félelmet keltő férfi, aki annak idején fiatalként megbukott a hadsereg egy tiszttoborzóján, marsall és annak a hadseregnek a legfőbb vezetője lett, amelyet az amerikai erőknek oly gyorsan sikerült eltakarítaniuk az útból.