Szakadás a Vajdasági Szövetségben

Belgrád. Szakadás következett be a vajdasági autonómiáért síkraszálló Vajdasági Szövetségben (VSZ). A szervezet meghatározó pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) úgy döntött, hogy nem kíván részt venni – legalább is egyelőre – a szövetség munkájában.

Belgrád. Szakadás következett be a vajdasági autonómiáért síkraszálló Vajdasági Szövetségben (VSZ). A szervezet meghatározó pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) úgy döntött, hogy nem kíván részt venni – legalább is egyelőre – a szövetség munkájában.

A VSZ azokat a vajdasági tartományi pártokat és nem kormányzati szervezeteket tömöríti, amelyek kiállnak a széles körű – törvényhozó, végrehajtó és önálló bírói hatalommal rendelkező – tartományi autonómia mellett. A VSZ-nek három meghatározó pártja a VMSZ, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) és a Vajdasági Reformpárt (RV). A VSZ tagszervezetei kétnapos tanácskozásuk végén, csütörtök éjszaka megállapodást kötöttek arról, hogy intézményesítik a szövetséget, és bejegyeztetik a köztársasági igazságügyi minisztériumnál. A tanácskozáson, elfoglaltságukra hivatkozva, nem vettek részt a VMSZ képviselői. Arra is hivatkoztak, hogy Mile Isakov, az RV elnöke az utóbbi napokban heves kirohanásokat intézett Kasza József, a VMSZ elnöke ellen. A VSZ május 28-áig adott határidőt a VMSZ-nek, hogy aláírja a megállapodást, különben nélküle jegyzik be a VSZ-t. Kasza József közölte: a VMSZ elutasít minden ultimátumot, és reagálni sem kíván a VSZ felszólítására. A párt nem hagyja magát zsarolni, s akkor ül le tárgyalni a VSZ-szel, ha rendeződnek a viszonyok a szövetség egyes tagszervezetei között. Kasza szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a VMSZ a jövőben csatlakozni fog a majdan bejegyzett szövetséghez. Szerinte pártja nélkül a VSZ-nek nincs nagy súlya, hiszen a VMSZ meghatározó befolyással bír a szövetségben. Kasza rámutatott: a VMSZ és a Nenad Canak tartományi parlamenti elnök vezette LSV messze nagyobb támogatottsággal bír, mint a VSZ többi pártja együttvéve. A VMSZ-nek továbbra is korrektek a kapcsolatai Canak pártjával, ezért tulajdonképpen nem a VSZ-ben van szakadás, hanem a VMSZ és Mile Isakov reformistái között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?