Stoltenberg: nagy nyomás alá került Oroszország az ukrajnai háborúja miatt

Jens Stoltenberg

Nagy nyomás alá került Oroszország az ukrajnai háborúja miatt – jelentette ki csütörtökön Rómában a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a herszoni orosz csapatkivonással kapcsolatos hírre reagált Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

A főtitkár a sajtónak nyilatkozva azt mondta: „a NATO figyelemmel fogja kísérni, hogy az orosz csapatok valóban visszavonulnak-e a Dnyeper (Dnyipro) folyó nyugati partvidékéről”.

Hozzátette: „világosan látszik, hogy nagy nyomás alá került az orosz hadsereg, és ha valóban kivonulnak Herszonból, az újabb győzelem lesz Ukrajna számára”.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta: „a NATO addig folytatja Ukrajna támogatását, amíg szükség lesz rá, mert a NATO-tagállamok, köztük Olaszország példátlanul nagy támogatása érezteti hatását a harctereken, és alapvető fontosságú Ukrajna számára”.

Az októberben hivatalba lépett Giorgia Meloni a megbeszélés után azt mondta, „kormánya továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása, szuverenitása és szabadsága mellett”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?