Státustörvény-átalakítást januárig!

Párizs/Brüsszel. Ha Magyarország januárig nem hajt végre jelenetős változtatásokat a szomszédos államokban szóló törvényről, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésén éles bírálatot várhat - hangzott el az ET jogi bizottságának tegnapi, párizsi ülésén.

Párizs/Brüsszel. Ha Magyarország januárig nem hajt végre jelenetős változtatásokat a szomszédos államokban szóló törvényről, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésén éles bírálatot várhat - hangzott el az ET jogi bizottságának tegnapi, párizsi ülésén. A testület megtárgyalta Erik Jürgens holland alkotmányjogi professzor és parlamenti elnök jelentését, amely a szóban forgó jogszabály eltörlését indítványozza. Jürgens tegnap is értelmetlennek nevezte a státustörvényt. Peter Kresák szlovákiai képviselő részt vett a bizottság ülésén. „Mindenképpen sikerként könyvelhetjük el, hogy a Jürgens-jelentés a plénum elé került, habár korábban voltak olyan erőfeszítések, hogy csak a jogi bizottság tárgyalja” – mondta. Kresák azt is megjegyezte: a jelentés 2003 januárjában kerül az ET parlamenti közgyűlésének programjába. „Addig a magyar félnek lesz ideje lépéseket tenni a törvény átalakítása felé. Ha ezt nem teszi meg, éles bírálatra számíthat” – fogalmazott Kresák. Szerinte Budapest már elismerte, hogy meg kell változtatni, azonban továbbra is elzárkózik attól, hogy a törvényt teljesen eltöröljék.

A hírre még tegnap reagált Jaroslav Chlebo szlovák külügyi államtitkár. Szerinte nem elég, ha Budapest kormányhatározatban finomít a státustörvényen, rendes parlamenti tárgyalásra van szükség.

Szabó Vilmos határon túli kisebbségekért felelős magyar államtitkár lapunktól tudta meg a párizsi tárgyalás eredményét, ezért azt nem is kommentálta. (tasr, szge)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?