Romano Prodi csalódott

Párizs/London/Brüsszel. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke csalódottságát fejezte ki az európai parlamenti választásokon való alacsony részvétel miatt.

A Public Sénat francia televíziónak adott telefoninterjúban az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: „Igen, csalódott vagyok, de valóban el kell gondolkodni”. Hangsúlyozta, hogy Ciprus és Málta kivételével elsősorban a tíz új tagállamban volt nagy az érdeklődés hiánya. „Ez szinte megmagyarázhatatlan, mivel ezek az országok lelkesen léptek be Európába” – tette hozzá Romano Prodi. Szerinte az új tagállamok „még nem ismerik az Európai Parlament jelentőségét”. A huszonöt EU-tagállam elvben várhatóan a héten Brüsszelben tartandó csúcstalálkozón állapodik meg az új európai alkotmány végleges szövegéről.

Az immár végleges adatok szerint megnégyszerezte európai parlamenti helyeinek számát az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) nevű, a brit EU-tagság feladását nyíltan hirdető, alig több mint egy évtizede létező, eddig a brit belpolitika mellékszereplőjének tartott politikai erő.

Az öt évvel ezelőtti brit EP-választáson a toryknak 36, a Munkáspártnak 29 képviselői mandátum jutott; igaz, akkor – az EU-bővítés miatt 78-ra zsugorodott jelenlegi brit mandátumszám helyett - még 87 képviselői helyen osztoztak a brit pártok. A Labour 1910 óta nem szerepelt ilyen rosszul egyetlen választáson sem, a konzervatívok viszont 170 éve a leggyengébb eredményüket érték el. A liberális demokraták 14,9 százalékkal 12 helyet szereztek, ugyanannyit, mint a UKIP. Az utolsó nyitott fejezeteket is sikerült lezárni az EU és Bulgária közötti csatlakozási tárgyalásokon, és a tervek szerint Románia esetében is még az idén befejeződhetnek a tárgyalások – jelentették be tegnap Luxembourgban az unió és a két ország illetékesei. Megerősítették, hogy a jövő év elején kívánják aláírni Bulgária és Románia csatlakozási szerződését, és változatlanul érvényben van a taggá válásukra kitűzött 2007. január 1-jei céldátum is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?