Rágyújtotta áldozatára a házat egy férfi, az idős asszony meghalt

tuzeset k

Az idős nő korábban behívta házába a férfit.

Az eset az egyik magyarországi faluban történt. Rosszul látott és nehezen mozgott egy 87 éves asszony, ezért csak nagyon ritkán hagyta el az otthonát. Még korábbról ismert egy férfit, akit egy alkalommal megkért, hogy vásároljon be neki. Beengedte lakásába az ismerőst, aki ekkor mindenféle értéktárgyakra vetett szemet odabent.

A munkanélküli „jótevő” könnyű kereseti lehetőségnek gondolta, hogy kifosztja az idős asszonyt, ezért 2021. szeptember 24-én hajnalban az emeleti ablakon keresztül betört a házába – olvasható a magyarországi ügyészség közleményében.

Addig keresgélt azonban, míg a házigazda felébredt. Annyira megijedt a férfi, hogy az asszony felismeri őt, hogy magához vett a kamrában egy francia kulcsot, majd többször fejbe vágta vele az asszonyt.

Az eszméletlenül elterülő nyugdíjasba még legalább kétszer bele is rúgott a betörő, majd az éjjeli szekrényről felkapta a fülbevalókat, illetve meggyújtott egy takarót és az ajtótokot.

Az idős asszony füst- és szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette, eközben gyilkosa a kocsmában 7 ezer forintért adott túl a 60 ezret érő ékszeren. A tűzről egy ételfutár értesítette a hatóságokat, de az öreg lakón már nem lehetett segíteni.

Nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt a Miskolci Törvényszék életfogytig tartó börtönre ítélte a visszaeső férfit, legkorábban pedig 30 év múlva szabadulhatott volna.

Az ügyészség azonban fellebbezett az elsőfokú döntéssel szemben, szeretnék, ha a bíróság figyelembe venné a különös kegyetlenség tényét. Eközben az elítélt és védője enyhítést vár.

(tények)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?