Putyin és Scholz a konfliktus rendezéséről és az európai biztonságról tárgyal

Olaf Scholz

Vlagyimir Putyin és Olaf Scholz megbeszéléseik jelentős részét az európai biztonságnak és az Ukrajna körüli helyzetnek szentelik – ezt közölte az orosz elnök, amikor kedden Moszkvában fogadta a német kancellárt.

Putyin emlékeztette vendégét, hogy a múlt héten Emmanuel Macronnnal vitatta meg a Kremlben ugyanezeket a témákat. Kifejezte készségét, hogy érdeklődéssel meghallgassa Scholz álláspontját ebben a kérdésben.

Scholz a problémák tárgyalásos rendezésének fontosságát hangsúlyozta.

A két vezető most találkozott személyesen első ízben a német kancellár hivatalba lépése óta. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban a tárgyalás témakörei között említette meg az Északi Áramlat-2 gázvezetéket és a kétoldalú viszony egyéb kérdéseit is. A Bild német napilap szerint Scholz, aki előző nap Kijevben tárgyalt, a találkozóra történő felkészülés keretében a hivatali elődjével, Angela Merkellel is konzultált.

A tárgyalás a járványügyi előírások betartásával, az elmúlt hetekben ismertté vált hosszú, ovális fehér asztalnál kezdődött. A két vezető a tervek szerint közös sajtótájékoztatót tart majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?