München. Lehetségesnek tartja a Beneš-dekrétumokként ismert cseh jogszabályok részbeni hatályon kívül helyezését a cseh felsőház elnöke.
Prága engedékenyebb?
München. Lehetségesnek tartja a Beneš-dekrétumokként ismert cseh jogszabályok részbeni hatályon kívül helyezését a cseh felsőház elnöke. – Csehországnak azonban biztosítékot kell kapnia arra, hogy ezt nem értelmezik úgy, mint a cseh állammal szembeni igények jogosultságának hallgatólagos elismerését, főként nem tulajdon viszszaadására vonatkozókét – írta Petr Pithart a Süddeutche Zeitung német napilap szombati számában. „Egyszer mindenképpen kiiktatjuk ezeket (a dekrétumokat) jogrendünkből” – véli Pithart, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDÚ-ČSL) volt államfő-jelöltje. A politikus ugyanakkor bírálta a német Keresztényszociális Szövetséget (CSU), amely az Európai Parlamentben Csehország európai uniós tagsága ellen szavazott, és a Bundestagban többször is sürgette Prágát a jogszabályok hatályon kívül helyezésére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.