Powell – üres kézzel

Jeruzsálem/Rámalláh/Dzsenín/Genf. Colin Powell amerikai külügyminiszter tegnapi jeruzsálemi tárgyalásain nem kapott konkrét ígéretet Ariel Saron izraeli miniszterelnöktől arra, hogy meddig folytatja még ciszjordániai hadműveletét az izraeli hadsereg.

Közben tegnap Jeruzsálem nyugati, zsidók lakta részének központjában, a legnagyobb piac bejáratánál újabb öngyilkos merénylet történt, amelyben legkevesebb hatan vesztették életüket és mintegy harmincan megsebesültek – közölte az izraeli rendőrség, azzal, hogy az áldozatok száma még emelkedhet. Izraeli források mindjárt arra mutattak rá, hogy ezt üzenik a palesztinok Powellnek, aki tegnap közölte: ma találkozik Arafattal, feltehetően a palesztin elnök ramalláhi székházában.

Visszatérve a négy órán át tartó Saron–Powell találkozóra: tárgyalásaik után Saron mindössze annyit mondott, Izrael reméli, hogy „a lehető leghamarabb“ befejezheti ciszjordániai offenzíváját. A kormányfő ismét azt hangoztatta, hogy Izrael a palesztin terroristák infrastruktúrája ellen vívja háborúját. A közös sajtótájékoztatón Powell újfent figyelmeztette Izraelt arra, hogy az általa két hete kezdett átfogó ciszjordániai offenzíva milyen hosszú távú stratégiai következményekkel járhat, és milyen hatást gyakorolhat más közel-keleti országokra. Saron szerint Powell „tragikus hibát“ követ el azzal hogy tárgyalni kíván Arafattal.

Az izraeli hadsereg szóvivője tegnap közölte, hogy nagy valószínűséggel több százan haltak meg a héten a dzseníni menekülttáborban kitört harcokban. A palesztinok az ENSZ-hez fordultak, hogy vizsgálja ki a nagy számú halálesetet, és mészárlással vádolták Izraelt. Az izraeli szóvivő szerint nem mészárlás történt, hanem heves harcok folytak. A több száz halottról szóló becslés mindamellett sokkal magasabb a hadsereg korábbi adatánál. A hadsereg közleménye szerint folytatódik a harctevékenység Dzsenínben, Nabluszban, Ramalláhban, Betlehemben, valamint (Hebrontól délre) Durában és Daharijában.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár tegnap Genfben arra szólította fel a közel-keleti erőket, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot. Egyúttal támogatásáról biztosította azt a javaslatot, hogy küldjenek nemzetközi békefenntartó erőket a térségbe. Ezt az elmúlt napokban több arab ország újra felvetette, s Gerhard Schröder német kancellár is támogatta.

Jack Straw brit külügyminiszter megdöbbenésének adott hangot a dzseníni menekülttáborban megölt nagyszámú palesztin miatt és utasította Nagy-Britannia tel-avivi nagykövetét: tájékozódjon a mészárlás körülményeiről. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?