Patthelyzet Kijevben, Moszkva is kivár

<p>Kijev/Moszkva. A kijevi kormány által előterjesztett formájában elfogadhatatlan az amnesztiatörvény. Oroszország megvárja az új ukrán kormány megalakulását a pénzügyi-energetikai segítségnyújtás teljesítésével. A CIA szerint Viktor Janukovics ukrán elnöknek szándéka, hogy hatalmon marad, megfélemlítéshez, törvénytelen eszközökhöz folyamodhat.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

„Az emberek csak akkor fogják elhagyni a Majdant (a kijevi Függetlenség terét), ha teljesen átalakul a vezetés, az állam irányításának rendszere. Önmagában a büntetőjogi felelősségre vonás alóli mentesítésük, az amnesztia nem elegendő” – szögezte le szerdán Vitalij Klicsko ukrajnai ellenzéki vezető, az Ütés (Udar) párt vezetője. A kormány az amnesztia előfeltételéül szabta, hogy a tüntetők hagyják el az általuk megszállt hivatali épületeket, az utcákat és köztereket. Második napja próbáltak a parlamenti képviselők egy kompromisszumos amnesztiatörvényben megállapodni, egyelőre sikertelenül. Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője szintén kizártnak nevezte, hogy az amnesztia fejében a Majdanon befejeződjenek a tüntetések. Leszögezte, az amnesztia nem vonatkozhat azokra, akik demonstrálókat gyilkoltak meg, újságírókra támadtak, embereket raboltak el és kínoztak meg. Követelte továbbá, hogy ezeket a bűncselekményeket a hatóságok mihamarabb vizsgálják ki, és indítsanak eljárást az elkövetőkkel szemben.

Oroszország megvárja az új ukrán kormány megalakulását a pénzügyi-energetikai segítségnyújtás teljesítésével – hangzott el a kormány tegnapi ülésén. Dmitrij Medvegyev kormányfő arra tett javaslatot, hogy Oroszország teljesítse kötelezettségvállalását a tavaly decemberben Ukrajnának felajánlott segítségre vonatkozóan, de csak az új kormány megalakulása után. Ezzel egyetértett az orosz államfő is. Moszkva összesen 15 milliárd dollár értékben tervezett ukrán eurókötvényeket vásárolni és megígérte, hogy mintegy felére csökkenti az orosz földgáz árát Ukrajnának.

Viktor Janukovics ukrán elnöknek feltett szándéka, hogy hatalmon marad és vélhetően megfélemlítéshez, valamint törvénytelen eszközökhöz folyamodhat, hogy bebiztosítsa a 2015-ben esedékes újraválasztását – tájékoztatta a washingtoni szenátust James Clapper amerikai nemzeti hírszerzési igazgató. „A politikai fejleményeket Ukrajnában továbbra is a népharag és a Janukovics-kormánynak a hatalommal való visszaélésével szembeni ellenállás fogja alakítani” – vélekedett a 16 szakszolgálat munkáját összehangoló Clapper.

El kell kerülni a drámai forgatókönyvet Ukrajnában, egész Európa és elsősorban a közép-európai régió érdeke, hogy stabilizálódjon a helyzet, és politikai megegyezés szülessen az országban – mondta Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Tusk szerint senkinek sincs joga beleszólni Ukrajna belügyeibe, nem dönthet más a jövőjükről. A feleknek azonban mindenképpen megállapodásra kell jutniuk – hangoztatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?