Összefog a hét törpe

Luxembourg. Az Európai Unió jövőjéről és a kis tagországok szerepéről tárgyal a jövő héten a hét törpe – ahogyan az Unió legkisebb tagországait nevezni szokták. Céljuk az, hogy a nagyokkal tudassák: ha összefognak, velük is számolni kell.

Luxembourg. Az Európai Unió jövőjéről és a kis tagországok szerepéről tárgyal a jövő héten a hét törpe – ahogyan az Unió legkisebb tagországait nevezni szokták. Céljuk az, hogy a nagyokkal tudassák: ha összefognak, velük is számolni kell. A Benelux-államok, valamint ĺrország, Portugália, Finnország és Ausztria képviselői a jövő kedden találkoznak Luxembourgban, s megpróbálnak egységes álláspontot kidolgozni az Unió jövőjét illetően. Várhatóan igyekeznek majd új javaslatot kialakítani a tanács elnöksége ügyében is, hiszen ez a probléma a kis tagországok egyik kedvenc témája.

Míg a nagyok állandó elnököt szeretnének, a kisebbek inkább arra hajlanak, hogy minden lehetséges módon fenntartsák a jelenlegi rendszert, amely szerint a tagországok félévenként váltakozva látják el az EU vezetését. Ezáltal biztosított ugyanis a lehetőség, hogy a hét törpe is vezető szerephez jusson. Az Unió alkotmányának kidolgozásával megbízott konvent vitái viszont azt mutatják, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan, ugyanis a nagy tagországok – és velük egyetértésben Valéry Giscard d’Estaing, a konvent elnöke – ellenzik a megőrzését.

A hét kis tagország államelnökei és külügyminiszterei arról az elképzelésről is tárgyalnak majd, amely szerint a tanács elnökének mandátumát meghosszabbítanák hat hónapról 2–3 évre, ám az erre kiválasztott személynek az államelnöki tisztséget is el kellene látnia. Elemzők szerint a nagyok valószínűleg ezt a javaslatot sem támogatják majd. „Nem tartom elképzelhetőnek, hogy a nagyobb tagországok egyetértsenek például azzal, hogy Málta vezesse az egész gépezetet” – nyilatkozta egy nagy EU-tag névtelenséget kérő diplomatája.

A kis országok ennek ellenére próbálkoznak. „Tulajdonképpen arra megy ki a játék, hogy Valéry Giscard d’Estaing tudomásul vegye: Európa jövőjéről nem csak négy nagy tagország vitatkozik és dönt” – vallotta be az EU Observernek egy luxembourgi diplomata.

A kicsik jövő keddi találkozója megelőzi az EU tagországainak és a konvent elnökének április 16-i athéni, nagy fontosságú egyeztetéseit. A görög fővárosban az EU-tagállamok vezetői gyűlnek majd össze és írják alá a tíz új tagország csatlakozását szentesítő szerződéseket. Emellett Athénban fontos döntések születnek majd az EU egységes külpolitikáját, biztonságpolitikáját illetően, s intézményi kérdésekben is várhatók határozatok. (euro.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?