Optimista helyzetkép

London. Az európai vállalati szektor egyelőre nagyon jól állja a 70 dollár körüli olajárakat. Sőt: a vállalati előrejelzések javulnak – nem utolsósorban éppen az olajtermelő országok erősen élénkülő importja miatt –, és az európai fogyasztói kereslet is élénk.

London. Az európai vállalati szektor egyelőre nagyon jól állja a 70 dollár körüli olajárakat. Sőt: a vállalati előrejelzések javulnak – nem utolsósorban éppen az olajtermelő országok erősen élénkülő importja miatt –, és az európai fogyasztói kereslet is élénk. Ez szerepel a Standard & Poor’s Londonban kiadott felmérésében.

A világ legnagyobb hitelminősítőjének négyoldalas európai helyzetelemzése szerint valahányszor felszöknek az olajárak, „Európa kasszandrái” mindig az általános fogyasztói kereslet összeomlását jósolják. Ezúttal azonban két fontos tényező miatt maradt el ez a hatás: egyrészt az energiára fordított kiadások ma már az európai háztartások fogyasztásának meglehetősen csekély hányadát, átlagosan mintegy 8 százalékát teszik ki, másrészt az olajársokk olyan időszakban érkezett, amikor a kiskereskedelmi árak egyébként alig nőnek. Az energiahordozókat nem tartalmazó maginfláció csökkenése ellensúlyozta az energiaár-emelkedést, enyhítve annak negatív hatását a vásárlóerőre – áll az S&P elemzésében. A jelentéshez csatolt grafikonok egyikéből kitűnik, hogy az euróövezeti maginfláció az egy évvel ezelőtti 2 százalék után jelenleg már 1 százalék közelébe lassult.

A hitelminősítő szerint az emelkedő energiaárak ellenére nem nőtt a profitfigyelmeztetések száma sem az európai vállalati szektorban. Éppen ellenkezőleg, az egy részvényre eső eredmények javított és rontott előrejelzéseinek rátája 1,42 az európai tőzsdei cégekből képzett S&P Euro 350 index cégeinek körében, vagyis 1,42 javított vállalati eredmény-előrejelzés jut mindegy egyes visszavett jóslatra.

A Standard & Poor’s szerint ennek egyik fő magyarázata az, hogy éppen a magas olajárak miatt igen erőteljesen nő a kereslet az európai vállalatok termékei iránt az olajtermelő országokban. Az euróövezetből származik a FÁK-államok importjának 40, az OPEC-országok behozatalának 27 százaléka. Tavaly az OPEC-kartell együttes olajkitermelésének értéke 387,3 milliárd dollár volt; a hitelminősítő becslése szerint ez az idén 45 százalékkal 564,0 milliárd dollárra emelkedik, ha az olajárszint a 65-70 dolláros sávban marad.

Az elmúlt négy év átlagában az OPEC-országok importja évente több mint 20 százalékkal, a FÁK-országoké 35 százalékkal nőtt – áll az S&P jelentésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?