Újdelhi. Megkezdődtek tegnap Indiában a parlamenti választások, amelyek öt szakaszban csaknem május közepéig tartanak majd. A voksolást rögtön a szavazóhelyiségek kinyitása után erőszakcselekmények zavarták meg.
Nyitónapi merényletek
Az elemzések szerint a jelenleg kormányzó hindu nacionalistáknak (Bháratíja Dzsanata Párt) reményük van arra, hogy megőrizzék eddigi fölényüket, sőt az Atal Bihari Vádzspaji vezette hinduista jobboldal még javít is öt évvel ezelőtti eredményén. Igaz, így sem éri el az abszolút többséget a törvényhozásban, ezért koalíciókötésre kényszerül a nagy regionális pártokkal.
A függetlenség 1947-es elnyerése után 45 éven át kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus a mostani alsóházban 109 mandátummal rendelkezik és további visszaesésre számíthat. Vezére, a meggyilkolt kormányfő, Radzsiv Gandhi özvegye, Sonia részben olasz származását ismét kijátszották ellene a kampányban a hindu nacionalisták. Fia, a 33 éves Rahul Gandhi viszont a nagymultú politikus család immár negyedik nemzedékét képviselve száll sorompóba a parlamenti mandátumért. A felmérések szerint a 79 éves kormányfő, Vádzspaji az ország legnépszerűbb politikusa, ellenzékének vezére, az 57 éves Sonia Gandhi megszorítani sem tudja.
1996 óta ez már a negyedik választás Indiában. A voksolást a kormány korábbra hozta, hogy kihasználhassa a gazdasági fellendülésben és a Pakisztánnal szembeni enyhülő viszonyban rejlő kedvező lehetőségeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.