Németországban tanulásra és munkára kötelezhetik a menekülteket

Berlin |

<p>Németországban csak a német nyelv elsajátítására és a munkára hajlandó menekültek kaphatnának határozatlan idejű tartózkodási engedélyt a szövetségi belügyminisztérium új elképzelése szerint.</p>

A tárca a munkaügyi minisztériummal együtt legkésőbb májusban a kormány elé terjeszt egy törvényjavaslatot a menekültek társadalmi integrációjáról, amelynek az az alapelve, hogy csak a beilleszkedésre törekvő menekültek maradhatnak tartósan az országban - mondta Thomas de Maiziere belügyminiszter az ARD országos közszolgálati televíziónak.

A miniszter a hétvégén sugárzott interjúban kiemelte, hogy aki nem fogadja el a felajánlott munkát, vagy nem hajlandó megtanulni németül, elesik a letelepedés lehetőségétől, amely a jelenlegi szabályozás szerint három évi tartózkodás után szinte automatikusan jár. 
    
A két tárca terve szerint a menekülteket lakhelyváltoztatási tilalom alá is vonják majd. A javasolt szabály értelmében a menekültek nem költözhetnek el kijelölt lakhelyükről, amíg nem tudják eltartani magukat. 
    
A "röghöz kötés" célja a sűrűn lakott térségek "gettósodásának" elkerülése, vagyis annak megakadályozása, hogy nemzetiségi zárványok alakuljanak ki a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben - mondta Thomas de Maiziere.
    
A jobboldali CDU politikusa hangsúlyozta: az Európai Unió Bírósága a közelmúltban egy ítéletben kimondta, hogy a lakhelykorlátozás összefér az uniós menekültügyi szabályokkal.
    
A mostani szabályozás radikális szigorítását jelentő javaslatot a CDU-val kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) több politikusa a támogatásáról biztosította, az országos szakszervezeti szövetség (DGB) viszont bírálta. Álláspontja szerint a beilleszkedést nem erőltetni kellene újabb szankciókkal, hanem inkább ösztönözni a menekültek igényeire szabott nyelvtanulási és képzési, átképzési programokkal és az integrációért a legtöbbet dolgozó intézmények, az önkormányzatok pénzügyi támogatásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?