Nem Obama irányába billent a mérleg

Washington |

<p>Az amerikai Demokrata Párt országos konvenciójának első napja után némileg módosult a két nagy párt valószínű elnökjelöltjének megítélése; a Rasmussen intézet felmérése szerint azonban a várakozással szemben a republikánus John McCain javára.</p>

Meglepő, hogy a denveri jelöltállító pártkongresszus kezdete után nem a demokrata jelölt, Barack Obama irányába billent a népszerűségi mérleg. A két párt hívei között McCain és Obama is 44 százalékon áll, a független szavazókat is beszámítva 46 százalékon. A Rasmussen adatai szerint Obama egy nappal korábban még 3 ponttal vezetett az összes szavazó körében.
A legfrissebb, kedden közölt felmérési eredmény szerint Obamát a demokraták 78 százaléka támogatja, míg McCain a republikánus szavazatok 85 százalékát tudhatja maga mögött. Ennek ellenére a Rasmussen Markets, az intézet választási "tőzsdéje" jelenleg 61 százalék esélyt jelez arra, hogy Obama lesz a Fehér Ház következő lakója.
A denveri konvencióról szinte a nap 24 órájában élőben közvetítő CNN hírtelevízió hírmagyarázói szerint a demokraták a csütörtökig tartó pártkongresszus első napján kesztyűs kézzel bántak vetélytársaikkal, nem támadták elég keményen a republikánusokat.
A Demokrata Párt konvencióján Obama csütörtökön fogadja el a jelöltséget, és mond ez alkalomból beszédet 80 ezres tömeg előtt az Invesco Field stadionban. A Republikánus Párt szeptember 1. és 4. között tartja saját kongresszusát a Minnesota állambeli St. Paul-Minneapolis testvérvárosban; McCain 4-én tartja meg jelölési beszédét. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?