NAÜ: a zaporizzsjai atomerőmű egyelőre nem jelent közvetlen veszélyt

Zaporizzsja

 "A NAÜ szakértői előzetesen megállapították, hogy nincs közvetlen biztonsági fenyegetés a tüzérségi támadások, vagy más katonai műveletek következtében. Ez azonban bármikor megváltozhat" - hangsúlyozta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) helyi idő szerint csütörtökön tartott rendkívüli ülésén New Yorkban.

Mindössze néhány órával az Oroszország kérésére összehívott tanácskozás előtt újból lövések érték Európa legnagyobb nukleáris létesítményének területét.

Grossi felszólította Moszkva és Kijev képviselőit az ENSZ BT-ben, hogy minél előbb tegyék lehetővé nemzetközi szakemberek helyszíni szemléjét. "Személyesen is készen állok e misszió vezetésére" - húzta alá a NAÜ főigazgatója. Hozzátette, hogy a NAÜ szakértőinek jelenléte nélkül nem tudnak fontos tényeket tisztázni. Egyelőre továbbra sem tisztázott, hogy az ENSZ-szakértők csoportja elindulhat-e a létesítményhez.

"Egy a csatatér kellős közepén álló erőműről beszélünk" - mondta ezzel kapcsolatban Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő. Kiemelte, hogy mindez jelentős biztonsági kockázatokat jelent a világszervezet munkatársaira nézve. António Guterres ENSZ-főtitkár a harctevékenység leállítását sürgette az atomerőmű térségében. "A létesítményt nem szabad semmiféle katonai műveletre használni" - mondta Guterres, és egy demilitarizált övezet kialakítását szorgalmazta a térség biztonsága érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?