Moszkva szerint tízezrek menekülnek Aleppó keleti részéből

Aleppó |

<p>Folyamatosan menekülnek az emberek Aleppó keleti, még a felkelők kezén lévő részéből, amelyet körülzártak a kormányerők, az elmúlt két napban ötvenezren hagyták ott a városrészt - tudatta szombaton az orosz védelmi minisztérium szóvivője.</p>

Igor Konasenkov szerint csak szombaton húszezren távoztak. A szóvivő arról beszélt, hogy a kormányerők felfüggesztették a hadműveleteket, hogy a civil lakosság elvonulhasson, de az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet szerint továbbra is heves harcok folynak, s a kormányerők folyamatosan ágyúzzák a felkelők kezén maradt kerületeket.

Az Oroszország támogatását élvező szír kormányerők moszkvai tájékoztatás szerint a hét végére a város 93 százalékát ellenőrzésük alá vonták.

Tíz ország külügyminiszterei közben Párizsban tárgyalnak az Aleppóban kialakult helyzetről. A megbeszéléseken öt nyugati ország, Törökország és négy arab ország külügyminiszterei, valamint az Európai Unió képviselője vesz részt. Meghívták Rijád Hidzsáb szíriai ellenzéki vezetőt és Kelet-Aleppó helyi tanácsának elnökét is.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az elsődleges cél az ágyúzás és a bombázások leállítása, hogy a civil lakosság humanitárius segélyhez juthasson. Ayrault bírálta Oroszországot. Azt mondta: az orosz hadműveletek inkább szolgálják a diktátor (Bassár el-Aszad elnök) hatalmának megszilárdítását, mint a terrorizmus elleni küzdelmet. Bejelentette egyúttal: az ellenzék kész feltételek nélkül ismét tárgyalóasztalhoz ülni.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta: nem számít konkrét eredményre, a felkelőknek viszont azzal kell szembenézniük, hogy ha elhagyják Aleppót, akkor valahol máshol fogják majd megölni őket.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja a BBC-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy az Aleppóért folytatott küzdelem hamarosan véget ér, ám ez nem jelenti a szíriai konfliktus végét, de nagy lélektani jelentőséggel bír, ha a felkelők elveszítik a várost.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?