Minden jól működik

Szlovákia szeretne bejutni a NATO-ba. Több tucat szlovák dolgozik már régóta a szövetségben. Hogyan tekintenek rájuk? Mi a véleményük róluk? Dicsérő szavakat hallani.
„Nem mondhatom, hogy rosszak, mert ez nem lenne igaz. Minden egészen jól működik” – mondta a SME-nek Yves Brodeur, a NATO szóvivője.

Szlovákia szeretne bejutni a NATO-ba. Több tucat szlovák dolgozik már régóta a szövetségben. Hogyan tekintenek rájuk? Mi a véleményük róluk? Dicsérő szavakat hallani.

„Nem mondhatom, hogy rosszak, mert ez nem lenne igaz. Minden egészen jól működik” – mondta a SME-nek Yves Brodeur, a NATO szóvivője. Elégedettek azokkal is, akik csak most készülnek a munkára. „Szlovákiának jól felkészült emberei vannak, ám egyelőre csak egy szűk csoportról beszélhetünk” – mondja a magas rangú NATO-képviselő, aki a tagjelölt országokkal tartja a kapcsolatot.

Általában a felkészült emberek hiánya okozhat gondot a tagjelölt államnak. Évente tucatnyi szlovák állampolgár vesz részt az Észak-atlanti Szövetség képzésein és tanfolyamain, ám közülük csak néhányan kezdenek dolgozni a NATO-ban. „Sokáig büntetésből vagy ismeretség útján kerültek be az emberek ezekbe a programokba. Az első „végzősök” nagy része a visszatérés után kilépett a hadseregből, másokról bebizonyosodott, alkalmatlanok erre a munkára” – mondják a bennfentesek. Jelenleg állítólag sokkal jobb a helyzet. A szövetségben nem győzik eleget hangsúlyozni: a siker attól függ, milyen lesz a folytatás. „Nem elég addig készülni, amíg megjön a meghívó, mindent folytatni kell a felvétel után is” – mondja a NATO-képviselő.

A brüsszeli NATO-missziónknak jelenleg mintegy húsz alkalmazottja van. Ha egy év múlva a prágai NATO-csúcson megkapnánk a meghívót a szövetségbe, minden bizonnyal kettőzni kellene a misszió alkalmazottainak a számát.

Peter Burian, Szlovákia NATO-nagykövete szerint mintegy száz hely vár ránk a NATO-központban. „Szinte biztos, hogy nem tudjuk azonnal betölteni az öszszes helyet.” Hasonló volt a helyzet 1998-ban, amikor Csehország, Lengyelország és Magyarország belépett a NATO-ba. Szomszédaink tapasztalataiból sokat tanulunk, s tudjuk, a belépés után nagyon sok munka vár ránk. Jelenleg évi nyolcezer iratot bírál el brüsszeli missziónk, a felvétel után ötször, hatszor többel kell foglalkoznia.

„Bemutakozásunk jól sikerült, beilleszkedtünk, s ma már olykor tőlünk kérnek tanácsot más tagjelöltek is” – mondják brüsszeli képviselőink. Egyiküknek sincs ugyanis olyan jó kapcsolata Prágával, Budapesttel és Varsóval, mint nekünk. Kevés jelölt dicsekedhet azzal, hogy a tagállamokkal közös egységük van.

Mi viszont a csehekkel együtt ilyen egységet küldünk az év elején Koszovóba. Embereink a NATO-központban együtt „élnek” a tagjelölt országok képviselőivel. Szlovénokkal, lettekkel, litvánokkal, észtekkel, románokkal, bolgárokkal találkoznak a lépcsőházban, összefutnak magyarokkal, lengyelekkel, ám főleg a csehekkel szoros a kapcsolat, jó az együttműködés. A cseh miszszió alkalmazottai között több olyan is akad, akinek szlovák gyökerei vannak. Karel Kovanda nagykövet is tökéletesen beszél szlovákul. (mk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?