Megkezdődött az Iszlám Állam legnagyobb városának ostroma

<p>Az iraki hadsereg amerikai légi támogatással és kurd pesmergák közreműködésével csütörtökön megkezdte csütörtökön az Iszlám Állam kezén lévő legnagyobb város, Moszul ostromát. - írja a Reutersre hivatkozva az<a href="http://index.hu/kulfold/2016/03/24/moszul_ostroma/"&gt; Index.hu.</a></p>

Az iraki hadsereg bejelentése nem kis ambícióról árulkodik, hiszen az offenzíva egyelőre még csak a műveleti központnak kijelölt Mahmúr város körül található falvakat foglalta vissza, ez a terület pedig jó 100 kilométernyire van Moszultól.

Az némiképp meglepő, hogy az iraki hadsereg ilyen gyorsan fel tudott fejlődni az offenzívához, szakértők hónapokkal későbbre várták a támadás megindítását. A szakértők egyöntetűen hosszú és kimerítő ostromra számítanak. Ennek fő ok az, hogy Moszulban és környékén az Iszlám Állam 6-10 ezer embere ásta be magát egy csomó robbanó csapdával együtt. Kétséges, hogy a már a jóval kisebb és gyengébben védett közép-iraki Ramádit is hónapokig ostromló iraki hadsereg hogyan fog helyt állni a kíméletlen és kimerítő városharcban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?