Megfúrták az uniós tilalmat?

Brüsszel. Váratlan fordulatokat vesz az olcsó kínai dömpingáruk miatt az év eleje óta zajló vihar. Július 21-én az EU felfüggesztette a Kínából érkező pulóverek és kardigánok importját. De a lobbicsoportok itt is működnek, legújabban a kereskedők lendültek támadásba.

A júliusi döntést azzal indokolták, hogy a bevitel – az úton lévő árukkal együtt – már feltehetően eléri a megengedett mennyiséget, a 68 millió darabot. Az unió és Kína képviselői az átfogó textilkereskedelmi megállapodás részeként június elején egyeztek meg abban, meghatározzák a pulóverek és kardigánok bevitelének felső határát. Egyúttal kijelöltek még 12 termékkategóriát, amelyeknél az EU folyamatosan figyeli a bevitelt, és szükség esetén korlátozó intézkedéseket foganatosít. Ez az Euratex európai textilipari lobbi igazgatója szerint a pulóverek és kardigánok után két-három másik terméknél is bekövetkezhet a közeljövőben, mert az import itt is túllépheti a megengedett mennyiséget.

Tehát eddig a korlátlan behozatal ellen tiltakozó európai gyártók – Franciaország, Olaszország, Spanyolország – szava volt hangosabb. Legújabban a divatáru-kereskedők lendültek támadásba, s úgy tűnik, sikerrel. „Ha nem jöhet be a kínai áru, ellátási zavarok lesznek, fázni fogunk a télen” – mondják a kereskedők. Az Európai Bizottság a német kormány előterjesztése alapján most azt javasolja: az EU az év hátralévő részére függessze fel a mennyiségi korlátozást, és a megállapodott mennyiség felett az idén behozott árut a 2006-os kvóta terhére számolják el. Ezt az elképzelést még Pekingnek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a most részben tranzitraktárakban, részben úton lévő árut az EU-országok vámszervei beléptethessék, belföldi forgalom céljára felszabadítsák.

A németországi divatszakmában ugyanis igen nagy a felzúdulás: a Gerry Weber, Tom Tailor, Esprit cégek egyenként több százezer darab, sok millió eurónyi – a kínai eladónak már kifizetett – áruja vesztegel vámraktárakban. A kiskereskedők pedig attól tartanak, meredeken visszaesik a forgalmuk, ha nem lesz kielégítő választékú és mennyiségű az őszi-téli kínálat. A német divatszövetség alkotmányos panasszal is élni kíván: olyan döntést remélnek a legfőbb jogi fórumtól, amely elejét veszi a jövőben annak, hogy élő szerződéseket visszamenőleges hatállyal, kereskedelempolitikai szempontok miatt meg lehessen torpedózni.

A divatszakma tiltakozása hatásosnak tűnik: egyetértés mutatkozik az EU-tagállamok között abban, hogy egy kiegészítő klauzulával 9 százaléknyi „rugalmas játékteret” biztosítsanak a kínai textiláru-behozatalnak. (ek, MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?