Megalakulhat az új német koalíciós kabinet

Berlin/Párizs.

Berlin/Párizs. A német fővárosban tegnap a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetői bejelentették, hogy a tagság 66,02 százalékos többséggel megszavazta a CDU/CSU-val kidolgozott koalíciós szerződést.

A CDU/CSU pártszövetséggel 2013-ban kezdett kormányzás folytatásának ügyét eldöntő szavazáson a 463 723 szavazásra jogosult párttag 78,39 százaléka vett részt, és az érvényesen szavazók 66,02 százaléka voksolt a koalíciós szerződés elfogadására – ismertette a közjegyző által hitelesített eredményt Dietmar Nietan kincstárnok. A leadott szavazatok száma 378 437 volt, az érvényes szavazatok száma 362 933. A szerződésre 239 604 párttag szavazott, ellene pedig 123 329.

Ez azt jelenti, hogy az SPD aláírja a koalíciós szerződést, a CDU/CSU-val, és megalakulhat az új koalíciós kormány. A CDU már megnevezte miniszterjelöltjeit, nekik hat tárca jut, és fele-fele arányban jelöltek nőket és férfiakat. A CSU három tárcát kap, ma jelentik be, hogy kikből lehetnek miniszterek. Horst Seehofer pártelnök várhatóan szövetségi belügyminiszterként folytatja pályafutását. Az SPD-nek szintén hat tárca jut, és a napokban jelentik be, kiket jelölnek miniszternek. Azt már tudni, hogy fele-fele arányban jelölnek nőket és férfiakat, lesznek közöttük új arcok és olyan politikusok is, akik eddig is tárcavezetők voltak.

Az új szövetségi kormány – Angela Merkel negyedik kormánya, és harmadik nagykoalíciós kormánya – várhatóan március 14-én, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti választások utáni 170. napon alakul meg. Ez az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban.

Az SPD tervei szerint a ciklus közepén megvizsgálják a koalíciós szerződés végrehajtásának alakulását, és eldöntik, hogy érdemes-e a ciklus második felében is együtt kormányozni a CDU/CSU-val.

A nagykoalíció folytatása ellen indított kampány vezetője, Kevin Kühnert, az SPD ifjúsági szervezetének (Jusos) elnöke a Twitteren azt írta, hogy csalódott az eredmény miatt, de a Jusos tovább dolgozik majd a párt megújításáért.

Angela Merkel pártelnök-kancellár a CDU Twitter-oldalán közölte, hogy gratulál az „egyértelmű eredményhez”, és örül, hogy az eddigi koalíciós partnerekkel együtt dolgozhat Németországért.

Emmanuel Macron francia államfő üdvözölte tegnap az SPD tagságának döntését.

„A köztársasági elnök üdvözli az SDP-szavazás eredményét. Ez jó hír Európának. Franciaország és Németország együtt fog dolgozni a következő hetekben új kezdeményezéseken és az európai projekt továbbvitelén” – közölte a francia elnöki hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?