„Megacsúcsok” helyett cselekedni kell

Johannesburg/Brüsszel. Az EU sikeresnek minősítette a szerdán véget érő johannesburgi Föld-csúcsot, bár vezető illetékesei között a jelek szerint nincs egyetértés abban, szükség van-e még ilyen gigantikus rendezvényekre.

Megvédjük a Földet! Johannesburgi rendőrök sorfala az ENSZ-csúcs egyik plakátja előttReuters-felvéteAz Európai Bizottság tájékoztatása szerint Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő, aki az EU soros elnöksége részéről képviselte a tizenötöket Johannesburgban elégedett a csúcs eredményeivel. „Megállapodtunk a cselekvési tervben és a fenntartható fejlődés elveiben. Átfogó egyezségre jutottunk, és partneri kapcsolatokat hoztunk létre a szabadkereskedelem, a piacokra való bejutás megkönnyítése, a fejlesztési segélyek növelése, a jó kormányzás és a környezet állapotának javítása érdekében” – sorolta az eredményeket Rasmussen, aki szerint az unió vezető szerepet játszott mindennek az elérésében. A dán kormányfő úgy véli azonban, hogy a „megacsúcsok” ideje lejárt. Az ilyen események a 90-es évek jellemzői voltak, a következő 10 évet viszont a cselekvés évtizedévé kell tenni. Gondoskodni kell az elhatározott feladatok végrehajtásáról, s ehhez hatékony megfigyelési rendszert kell alkalmazni. „A céljaink már megvannak; most az ígéretek teljesítése következik. Eredményeket akarunk” – jelentette ki Rasmussen.

A jelek szerint kissé másként látja Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki a konferencia zárónapján úgy nyilatkozott, hogy a jövőben is lesznek még a johannesburgihoz hasonló megacsúcsok. Ezek ugyan szerinte sem nyújtanak kellemes élményt, mert nagyon nehéz őket megszervezni, és eleve csak korlátozott eredményekkel járhatnak. „Mégis szükség van arra, hogy körülbelül tízévenként mindenkit összehívjunk, máskülönben hogyan tudnánk egységesen fellépni?” – jelentette ki. A csúcs eredményeit ugyanakkor Prodi is kielégítőnek nevezte, és azzal is egyetértett, hogy most a kitűzött célok megvalósítására kell összpontosítani a figyelmet. „Nem követhetjük el még egyszer azt a hibát, mint Rio de Janeiróban (az 1992-es első Föld-csúcson), ahol határozott nyilatkozatokat tettünk, de azután késlekedtünk ezek végrehajtásával” – mondta.

Brüsszelben az unió határozott fellépésének tudják be, hogy Kanada és Oroszország is készségét nyilvánította az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának korlátozásáról intézkedő kiotói jegyzőkönyv ratifikálására. Ha ez megtörténik, hatályba léphet az 1997-ben elfogadott jegyzőkönyv, amelyben a fejlett ipari országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy az 2008-2012 közötti időszakra átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az ilyen gázok kibocsátását az 1990. évi szinthez képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?