Még több város forrong Kelet-Ukrajnában

<p>Kijev/Szlovjanszk. Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő nem zárja ki, hogy Ukrajnában a május végi elnökválasztással egy időben népszavazást tartsanak az ország föderalizációjáról. Egyben bejelentette a terrorizmus elleni hadműveletek kezdetét Kelet-Ukrajnában.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Nem tették le a fegyvert a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban az oroszpárti aktivisták, jóllehet Olekszandr Turcsinov ukrán ideiglenes államfő tegnap reggel nyolc óráig adott haladékot, hogy a szakadárok megadják magukat. Több rendőr megsebesült a Donyeck megyei Horlivkában tegnap, amikor oroszbarát szakadárok megszállták a rendőrség épületét. A megye egy másik településén, Zsdanyivkában 20 szeparatista elfoglalta a városházát, és kitűzte rá a „donyecki köztársaság” zászlaját, emellett elfoglalták Szlovjanszk repterét is. Turcsinov bejelentette, „átfogó terrorizmusellenes hadműveletet” terveznek a hadsereg bevetésével a keleti országrészben – tegnap késő délután aláírta a hadműveletről szóló rendeletet. Turcsinov azt sem zárta ki, hogy Ukrajnában a május végi elnökválasztással egy időben népszavazást tartanak az ország föderalizációjáról.

Moszkva vádaskodik

Semmit sem közeledtek az álláspontok a nyugati államok és Ukrajna, illetve Oroszország között az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén, amely határozat nélkül ért véget. Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet arra sürgette a nyugati államok vezetőit, hogy vessék latba befolyásukat a kijevi vezetésnél az erőszak alkalmazása ellen. A diplomata szerint teljes egészében a Nyugaté a felelősség, hogy megakadályozzon egy polgárháborús vérontást Ukrajnában. Jurij Szergejev ukrán ENSZ-nagykövet azt hangsúlyozta, hazája ellen egy Oroszországból irányított terrorista művelet folyik, amit kormánya nem nézhet tétlenül.

Moszkva bűnnek bélyegzi az ukrajnai szakadárokat fenyegető ukrán hadműveletet az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint. Moszkva a jegyzékben felszólította Kijevet, hogy „fejezze be a háborút a saját népe ellen”. „Követeljük a Majdan embereitől, akik megdöntötték a legitim ukrán elnök hatalmát, hogy hagyják abba a háborút saját népük ellen, és teljesítsék a február 21-i megállapodásban vállalt kötelezettségeiket” – hangsúlyozta a dokumentum.

Janukovics, a zavarkeltő

Február vége óta az új kijevi kormány naponta juttatja el az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) az Oroszország Ukrajna elleni agressziójára vonatkozó bizonyítékokat – jelentette ki Valentin Nalivajcsenko, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vezetője. Nalivajcsenko azt hangoztatta, hogy elegendő információjuk van azokról az orosz titkosszolgálatok által előkészített nagyszabású cselekményekről, amelyek az ukrajnai belpolitikai helyzet szétzilálását célozzák. Az Ukrajna keleti részén most kialakult helyzetet éveken át készítették elő a helyi alvilág és az orosz titkosszolgálatok bevonásával. A jelenleg zajló zavargásokban közvetlenül részt vesznek a Viktor Janukovics volt elnök által vezetett Régiók Pártjának és az Ukrán Kommunista Pártnak a politikusai. Viktor Janukovics azzal vádolta meg az amerikai CIA-t, hogy az áll az új ukrán kormány ultimátuma mögött.

„Egy nagyszabású destabilizációs tervvel állunk szemben, amely az ország következő, rendkívül fontos régiójának elcsatolására irányul. A tervet az orosz titkosszolgálatok hajtják végre, amelyek központjai Luhanszkban és Szeverodonyeckben működnek” – állította Jurij Lucenko volt belügyminiszter, hozzátéve: „2010 óta a megyék rendőri vezetői és helyetteseik személyesen Janukovics idősebb fiával egyeztettek. Ő szabta meg számukra a feladatokat és borítékokban kapták tőle a kiegészítő jövedelmüket”, azaz megállapítható, hogy a Donyeck megyei rendőrség például kizárólag a Janukovics családot szolgálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?